Folytatódott a rakétaterror
Február 10-én újabb nagyszabású orosz rakétatámadás érte Ukrajnát.
A korrespondent.net tudósítása szerint a támadás ezúttal is több hullámban zajlott. Dnyipropetrovszk megyét már február 9-én este támadta az ellenség. Tizedikére virradóra iráni drónok jelentek meg az ország légterében, majd cirkálórakétákkal mértek csapást ukrajnai célpontokra.
Az ellenség a szárazföldről, a levegőből és a tengerről egyaránt támadta Ukrajnát. Többek között nyolc Tu–95msz stratégiai bombázó H–101 és H–555 rakétákat indított a Kaszpi-tenger és Volgodonszk térségéből, valamint Kalibr tengeri telepítésű cirkálórakétákat indítottak a Fekete-tengerről.
A 71 rakétából 61-et lelőtt az ukrán légvédelem. Ezenkívül öt Shahed-drónt is sikerült ártalmatlanítani.
Valerij Zaluzsnij, az Ukrán Fegyveres Erők főparancsnokának tájékoztatása szerint az ellenség 35 SZ–300-as rakétát is kilőtt az oroszországi Belgorodi területről, valamint Zaporizzsja megye ideiglenesen megszállt részéről. Ugyancsak a főparancsnok számolt be arról, hogy két orosz rakéta behatolt a szomszédos Moldova légterébe. Valamivel később ugyanez a két rakéta a NATO-tagország Románia határát is megsértette. Chișinăuban a védelmi minisztérium megerősítette a rakéták átrepülését, az orosz nagykövetet bekérették a külügyminisztériumba. Ugyanakkor a Szabadság Rádió szerint Bukarest nem erősítette meg, hogy a rakéták berepültek volna román terület fölé.
A nap folyamán elsősorban Dnyipropetrovszk, Hmelnickij és Zaporizzsja megyéket, illetve Harkiv és Krivij Rih városokat vette célba az ellenség. De működött a légvédelem Kijev, Lviv, Vinnicja, Ivano-Frankivszk, Mikolajiv, Herszon, Odessza, Poltava megyékben is. Lviv megyében egy rakéta közvetlenül egy buszmegálló mellett zuhant le, de nem robbant fel. Végül a tűzszerészek hatástalanították.
A légvédelmi rendszer kiváló munkája ellenére az Ukrenerho Nemzeti Energetikai Társaság arról számolt be, hogy több magasfeszültségű infrastrukturális objektumot ért találat, ami egyes területeken áramkimaradáshoz vezetett. A legnehezebb helyzet Zaporizzsja, Harkiv és Hmelnickij megyékben alakult ki. Herman Haluscsenko energiaügyi miniszter közölte, a nagyfeszültségű infrastruktúra mellett néhány hő- és vízerőműben is kár keletkezett.
„A mai támadás módosította a generáció helyreállítására vonatkozó terveinket, ugyanakkor ezúttal sem történt katasztrófa. Az oroszoknak tizennegyedik alkalommal sem sikerült elérniük céljaikat” – értékelte a helyzetet Volodimir Kudrickij, az Ukrenerho vezetője az ukrán televíziós hírcsatornák közös műsorfolyamában.
(zzz/korrespondent.net/radiosvoboda.org/eurointegration.com.ua)