Újabb támogatás a beregszászi kórház számára a KHÖT és a KárpátHáz közreműködésével

2023. február 11., 15:17 , 1146. szám

A németországi Ukraine–Saaland–Berlin jótékonysági szervezet felajánlásának köszönhetően négy raklapnyi adományt adott át a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzatok Társulása (KHÖT) és a Péter Csaba kárpátaljai megyei képviselő által vezetett KárpátHáz civil szervezet a Beregszászi Linner Bertalan Járási Központi Kórház számára.

A németországi Ukraine–Saaland–Berlin jótékonysági szervezet a háború kitörése óta már több humanitárius szállítmányt is eljuttatott Kárpátaljára. Az adományok célba juttatásában a KHÖT segíti a munkájukat, amihez most a KárpátHáz is csatlakozott. Nem először érkezett Beregszászba sem támogatás a német partnertől, hiszen tavaly nyáron szintén orvosi eszközöket hoztak. A közelmúltban pedig egy autóbuszt adományoztak a Vérke-parti város oktatási és kulturális osztályának.

„A KHÖT a háború első napjától koordinálja a humanitárius segélyek érkezését és szétosztását Kárpátalján. Ezáltal az ő munkájuk nagyon fontos szerepet játszik a testvérvárosoktól, illetve humanitárius szervezetektől Kárpátaljára érkező segélyszállítmányok megfelelő helyekre történő eljuttatásában” – mondta Babják Zoltán, a Beregszászi kistérség polgármestere, hozzátéve: „A most átadott iskolabusz és négy raklapnyi egészségügyi szállítmány elengedhetetlen fontosságú számunkra ahhoz, hogy lakosainkat megfelelő ellátásban részesítsük.”

Ezúttal az adományozó kérésére a felajánlást a kórház szülészeti osztályának biztosították, ahol köszönettel fogadták a támogatást.

„Hálásak vagyunk a németországi barátaink felajánlásáért, amely a mai nap érkezett meg kórházunk szülészeti osztályára. Nehéz időket élünk Ukrajnában, és minden felajánlás, ami az egészségügyet támogatja, életmentő segítség” – emelte ki Volodimir Szaharda, a Beregszászi Linner Bertalan Járási Központi Kórház Szülészeti Osztályának vezetője.

A beregszászi kórház a többi kárpátaljai intézményhez hasonlóan túlterhelt, hiszen nemcsak a környék lakosait, de az ideiglenesen áttelepülteket is el kell látniuk, ezért minden támogatás jól jön – hangsúlyozták a kórház vezetői.

„A mostani alkalommal a németországi Ukraine–Saaland–Berlin jótékonysági szervezetnek köszönhetően, valamint a KHÖT és a KárpátHáz Alapítvány közbenjárásával sikerült átadnunk a beregszászi kórháznak egy nagy értékű, egészségügyi szerekből álló adományt, aminek – reményeink szerint – nagy hasznát veszik majd a kórház szülészeti osztályának munkatársai” – hangsúlyozta Rezes József, a KHÖT igazgatója.

TV21 Ungvár/K. K.