Interaktív előadás a Munkácsy Mihály Magyar Házban

2023. február 21., 13:51 , 1147. szám

Munkácsy Mihály születésének 179. évfordulója alkalmából interaktív előadást szervezett a festőművész nevét viselő Magyar Ház és a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, ahová a Munkácsi 3. Számú II. Rákóczi Ferenc Középiskola diákjai kaptak meghívást február 20-án.

A festő 1844. február 20-án született a Latorca parti városban Lieb Mihály Leó néven, és bár csak két évet élt Munkácson, 1868-ban felvette szülővárosa nevét. Munkácsy Mihály mélyről küzdötte fel magát: asztaloslegényből lett híres festő, és hatalmas méretű vásznaival az egész világot meghódította.

A kiállításon a fiatalok megismerkedhettek a festőművész életével és munkásságával, valamint megtekinthették azokat a festménymásolatokat, amelyek Pákh Imre műgyűjtő jóvoltából a Magyar Házban lettek kiállítva.

„Nem lennénk felelős felnőtt emberek, ha a szórakozás és kikapcsolódás mellett egy pici oktatást és nevelést nem csempésznénk bele a programba. Éppen ezért a gyerekek megismerkedhettek a festő életével, azzal a csekély két évvel is, amit Munkácson töltött, továbbá munkásságával és annak hatásaival az adott korra” – számolt be Rajkó Balázs szervező.

A festő születésnapjának évfordulója alkalmából szervezett foglalkozás az első olyan program volt, amely Munkácsy Mihályhoz kapcsolódik, és a szervezők szándékosan a fiatal generációt szerették volna megcélozni ezzel. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban is látható egy hasonló kiállítás Kulisszajárás néven, a munkácsi programot is ennek mintájára hozták létre.

„A most megvalósult program a Munkácsy Mihály Magyar Ház múzeumpedagógiai részlegének egyik első interaktív előadása. Emellett nagyon sok gyerekprogramot is szervezünk, főleg kézműves-foglalkozásokat, viszont szeretnénk ehhez hasonló programokkal bővíteni és mélyíteni a gyerekek tudását, felhívni a figyelmüket a példaértékű művészek és történelmi alakok életére” – fogalmazott Pfeifer Anita, a Munkácsy Mihály Magyar Ház kulturális menedzsere.

A program során a gyerekeknek „ásítóinas-versenyt” szerveztek, újraélhették a művész egy-egy festményének jeleneteit és rengeteget tanulhattak. És mivel születésnapot ünnepeltek, a szülinapi torta sem maradhatott el.

A nagy sikerű foglalkozást a szervezők a későbbiekben folytatni szeretnék minél több iskolás csoport bevonásával.

Addig is nemcsak a fiatal, hanem az idősebb korosztályt is várják majd a Munkácsy Mihály Magyar Házban, ahol február 22-én interaktív előadáson vehetnek részt, amelynek a témája szintén a legismertebb magyar festő alkotói munkássága lesz. 

TV21 Ungvár/K. K.