A termelő kisvállalkozók is nehéz helyzetbe kerültek

Korábban már írtam róla, hogy a háború, s pláne az áramkimaradások gyakorisága és hosszú időtartama mennyire súlyosan érinti a szolgáltatással, illetve a kereskedelemmel foglalkozó kisvállalkozókat. Ám a termelő munkát végző kisvállalkozókat sem kíméli a lassan egy éve tartó háború, valamint az utóbbi hónapok áramszüneteinek a sokasága, mely utóbbiak ráadásul rendszertelenül jelentkeznek, ami tovább növeli zavaró hatásukat.

– A múlt év február 24-e óta mi is itt, Kárpátalján, Ukrajnában életünk legnehezebb időszakát éljük meg. Ez a megállapítás a lakosság minden tagjára, s így ránk, kisvállalkozókra is érvényes. Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk, az egymást követő áramszünetek teljes mértékben felborítják a tervezett munkarendet – mondja az immár 2014 óta bútorgyártással foglalkozó, a termékeit a magyarországi partnere révén anyaországunkban értékesítő salánki Kész Attila. – Mert bár a kerti bútorok gyártásának mindegyik részfolyamata tart, ám az egymást követő áramkimaradások ellehetetlenítik a folyamatos munkát, s ahogy növekedni kezdett az áramszünetek időtartama, úgy csökkent fokozatosan a teljesítményünk. Igyekszünk kihasználni minden időt, amikor van villany, hogy kihozzuk a munkanapból a maximumot, de mivel a napi 24 órából az elmúlt hetekben csak hat órán át biztosították az áramellátást, a heti termelékenységünk két és félszer kisebb lett, mint amekkora korábban volt, pedig éjszaka is dolgozunk.

– Naponta hány bútort készítettek el korábban, és mennyit gyártanak le most?

– Két mestert alkalmazok. Az áramszünetes időszak előtt egy mester nyolcórás munkaidőben – ebédszünet közbeiktatásával – egy nap alatt egy garnitúra kerti bútort, vagyis egy asztalt, két padot és két széket készített el. Az áramkimaradások miatt azonban most csak két és fél nap alatt tud legyártani egy garnitúrát, tehát a két mester két és fél nap leforgása alatt tud elkészíteni két garnitúrát.

– A háború előtt milyen gyakorisággal szállítottak bútorokat Magyarországra, az üzletfeléhez, az áramkimaradások által előidézett teljesítménycsökkenés következtében pedig miként változott meg a szállítás rendje?

– A háború előtt hetente kétszer fuvaroztuk a termékeinket az anyaországi partneremhez, minden héten tizenkét garnitúrát. Most ellenben két hét leforgása alatt csak egyszer és csupán öt garnitúrát szállítunk le. A szállítás is csúszik. Emellett pedig az értékesítéssel is gond van, mivel Magyarországot is érinti az egész Európát sújtó gazdasági válság, így csökken a vásárlóerő, és az üzletfelem nehezebben tudja eladni a bútorokat. Háromszor kevesebbet értékesít, mint korábban.

– Mennyivel csökkent a bevétele, és ennek következtében mennyivel tud kevesebb munkabért fizetni az alkalmazottainak?

– Háromszor kisebb lett a jövedelmem, és az a szomorú igazság, hogy háromszor kisebb fizetést tudok csak adni a munkásaimnak, amit őszinte sajnálattal élek meg, hiszen fáradságot nem kímélve teszik a dolgukat, és mégis kevesebb pénzt tudnak megkeresni…

– Mennyire biztosított az alapanyag-ellátásuk?

– Még van alapanyagunk, de már nem sok. Ráadásul kétszeresére drágult a faanyag, a festék, a lakk, és háromszor kisebb bevétel mellett kell megvásárolnom a kétszer drágább anyagokat, ami nem egyszerű feladat. Kétharmaddal kevesebb alapanyagot tudok beszerezni, mint korábban, és így kevesebb bútort tudunk legyártani. Ha a dolgok nem változnak jó irányban, akkor nagy bajba kerülünk. Szörnyű időket élünk, de bízunk az Úrban, hogy a sok rossz után már jó következik, és újból emberhez méltó életkörülmények közt telnek majd a napjaink...

– Kenyeret (mind fehéret, mind barnát), péksüteményeket és cukrászsüteményeket készítünk. A kenyeret és a péksüteményeket egy-egy alkalmazott dagasztja, formázza, illetve süti. Este nyolc órakor kezdik a munkát, és addig dolgoznak, míg ki nem sütik az összes terméket, hogy minden reggel friss kenyeret, péksüteményt vehessenek a vásárlóink. A cukrászsüteményeket pedig 4-5 munkás készíti, akik váltásban végzik a munkát. Hétfőn, szerdán és pénteken dolgozunk, a többi napon aztán az este, éjjel, hajnalban dolgozó munkások végre kipihenik magukat – tájékoztat egy beregszászi járási község egyik pékségének neve elhallgatását kérő alkalmazottja.

– Hol vásárolják meg az alapanyagokat, és a háború kitörése óta milyen mértékben drágultak meg azok? Az áremelkedések miatt milyen mértékben voltak kénytelenek emelni a kenyerek, illetve a péksütemények árát?

– Minden alapanyagot helyben szerzünk be, de mindegyikük a sokszorosára drágult, leginkább a liszt, a margarin és a tojás, melyek árai az ötszörösükre emelkedtek. Mi viszont csak 1-2 hrivnyával adjuk drágábban a kenyereket, valamint a péksüteményeket.

– Miként alakult a forgalmuk?

– Nem csökkent. Az embereknek szükségük van a kenyérre, azt éppúgy veszik, mint korábban. A többi terméket pedig a pénztárcájukhoz igazodva vásárolják, így a péksütemények és a cukrászsütemények forgalma változó.

– Mennyire nehezítik meg a munkájukat az áramszünetek?

– Amikor elmegy a villany, mindenki hazamegy, amikor visszakapcsolják, újraindul a munka. Az áramkimaradások jegyében telt első hónapok nagyon nehezek voltak. A kemencéinkben tönkrement a sütésre betett kenyértészta, ha éppen a sütés idején ment el a villany, így a tésztát kidobhattuk a kukába. Ám annak ellenére, hogy kevesebb idő állt a rendelkezésünkre, mégsem csökkent a termelés, gyors ütemben, erőnkön felül dolgoztunk, hogy az embereknek jusson elég kenyér. De nagyon jó főnökségünk van, és karácsonykor beszereztek egy áramfejlesztőt, így attól fogva már könnyebbé vált a munka, február 1-je óta pedig, mivel jobban biztosított az áramellátás, javult a helyzetünk.

Igazából azonban csak akkor normalizálódik a termeléssel foglalkozó kisvállalkozók helyzete is, ha egyszer végre elhallgatnak a fegyverek…

Lajos Mihály