Fodó Sándor-ösztöndíjban részesült Balla Erzsébet

2023. március 7., 08:15 , 1149. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) első, alapító elnökéről elnevezett Fodó Sándor-ösztöndíj hétfőn délben került átadásra a Szövetség ungvári székházában.

A kárpátaljai magyarok érdekvédelmi szervezete 2005 szeptemberében hozta létre a Fodó Sándor-ösztöndíjat. A pályázaton olyan diákok vehetnek részt, akik kárpátaljai felsőoktatási intézményben tanulnak, s tanulmányaik mellett jelentős közösségszervezői munkát végeznek a magyarság érdekében. Majd ezt 2013-tól Fodó Sándor-díjjal bővítették, melyet azóta további 3 – oktatási intézmények dolgozói, egészségügyi dolgozók, egyházi személyek – kategóriában ítélnek oda. A díjat a magyarság érdekében jelentős közösségi szervezőmunkát kifejtő személyek kapják, akik méltó örökösei Fodó Sándor szellemi hagyatékának.

2022-ben a diákok kategóriájában Balla Erzsébet, a Bótrágyi Gimnázium matematikatanára, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola IV. évfolyamos matematika szakos hallgatója részesült Fodó Sándor-ösztöndíjban. Azonban októberben családi okok miatt nem tudott jelen lenni a díjátadón, így csak most vette át. Az elismerést Barta József és Gulácsy Géza, a KMKSZ alelnökei, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselői adták át további sikereket kívánva.

A nyertes általános iskolai tanulmányait a Zápszonyi Gimnáziumban kezdte és Bótrágyon fejezte be. 2015–2019 között elvégezte a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának alkalmazott matematika szakát. 2019-től informatikát és matematikát tanított a Bótrágyi Gimnáziumban. Jelenleg a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola IV. évfolyamos matematika szakos hallgatója. Különféle programok, ifjúsági rendezvények szervezője. Tagja a Bótrágyi Református Egyház Kórusának és a KRISZ-nek, a Tóháti Alapszervezet elnöke. Minden feladatot felelősségteljesen ellát, munkája pontos, precíz.

– Örömmel tölt el az, hogy ennyi jelentkező közül én kaptam meg az ösztöndíjat – mondta Erzsébet, miután átvette az ösztöndíjat. – Amikor az átadás volt, családi okok miatt nem tudtam jelen lenni, így most nagy öröm számomra, hogy itt lehetek. Nagy inspiráció számomra az, hogy Fodó Sándor-ösztöndíjas lehetek. A szakmámban szeretnék tovább dolgozni és remélem, hogy sikerül befejezni tanulmányaimat, megszerezni a magiszteri diplomát. A jövőben, ahogy a körülmények lehetővé teszik, szeretnék hazatérni Kárpátaljára, és itt folytatni a tanári pályafutásomat Bótrágyon, a gimnáziumban, ahol tanítottam. Mindenképpen Kárpátalján szeretnék élni, nem is képzelem el a jövőmet máshol, csak a szülőföldemen, Kárpátalján! – szögezte le Balla Erzsébet.

Emlékeztetőül: a Fodó Sándor-díjat 2022-ben az egészségügyi dolgozók kategóriájában dr. Biró Erzsébet, a Kárpátaljai Megyei Gyermekkórház megbízott igazgatója, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, Ukrajna érdemes orvosa kapta.

A pedagógusok kategóriájában Benedek Imrének, a KMKSZ Aknaszlatinai Alapszervezete alapító tagjának és első elnökének ítélték oda a díjat, aki az aknaszlatinai magyar iskola alapítójaként és igazgatójaként tevékenykedett közel 30 évig. Jelenleg a KMPSZ Felső-Tisza-vidéki Regionális Szervezetének vezetője.

A lelkészek között Peleskei Bélát díjazta a Szövetség Elnöksége. A református lelkész 2014-ig a kárpátaljai kórházmisszió tagja volt, majd a Tekeházai, Feketeardói és Királyházai Református Egyházközösség lelkipásztora lett. 2021-től a Péterfalvai kistérség képviselője, a KMKSZ-frakció oszlopos tagja.                        

R. V.