Továbbra is segít a Tisza ETT és a Várda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület Kárpátalján

2023. március 20., 08:13 , 1151. szám

Összehangolt támogatást nyújt Kárpátalján a kisvárdai székhelyű Tisza Európai Területi Társulás (Tisza ETT), valamint a Várda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület.

A háború kirobbanása óta e két szervezet már sok ízben ellátogatott Kárpátaljára, elsősorban felmérni a szükséges igényeket, majd azt követően célirányosan juttattak el segélyszállítmányokat különböző szervezetek és intézmények részére.

A mostani háromnapos akciójuk során azokat az adományokat juttatták célba, amelyeket hollandiai partnereik szereztek be, akik szintén jelen voltak a látogatásokon. Az átadók során – előzetes egyeztetés alapján – mindenhová célzott segítség érkezett.

A szervezetek képviselői és a felajánlók elsőnek a szolyvai gyermekotthonba látogattak el, ahová főleg élelmiszert és játékokat vittek. Az otthonban jelenleg 86 csöppségről gondoskodnak. Közülük 25-öt a háborús cselekmények miatt evakuáltak ide Kijev mellől tizenegy nevelővel együtt. Ők is kaptak ajándékcsomagokat.

„Számunkra roppant fontos az a támogatás, amit a magyarországi, hollandiai és más országok segélyszervezetei nyújtanak” – hangsúlyozta az intézet főnővére.

A gyermekotthonban elszállásoltak étkeztetését javarészt magyarországi szervezetek biztosítják, az épület tetőszerkezetének teljes cseréjét is támogatták. Továbbá bútorokkal, pelenkákkal, higiéniai felszerelésekkel és minden szükséges eszközzel támogatják a gyermekotthont.

Ellátogattak egy szolyvai átmeneti szállásra is, ahol az ukrán református egyház biztosítja az itt lakók szükségleteit kizárólag adományokból. A kisvárdai egyesület ide már ötödik alkalommal juttat el segélyszállítmányt.

„Erre a támogatásra hatalmas szükségünk van, hiszen négyszáz családot látunk el folyamatosan, akik élelmiszert és megfelelő ruházatot kapnak. A vidéken csak mi nyújtunk ingyenes támogatást, és nagyon jó érzés, hogy számíthatunk magyarországi barátainkra a bajban” – mondta Vjacseszlav Murza, az ukrán református egyház szolyvai lelkipásztora.

Az egyik beregszászi szakiskolában kialakított menekültközpontba is rendszeresen érkezik adomány Kisvárdáról. Mindig igyekeznek a gyermekeknek is örömet szerezni. Most is kaptak tanszereket, játékokat és bibliákat.

„Tapasztalataink szerint elsősorban élelmiszerre van a legnagyobb szüksége minden intézménynek. A kicsiknek tápszer kell, emellett tartós élelmiszer és gyógyszerek. Mi ebben próbálunk rendszeres támogatást nyújtani” – számolt be Erdélyi Tetyjana, a Várda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület elnöke.

Az orosz agresszió kezdete óta mindkét szervezet kiemelt hangsúlyt fektet az egészségügyi intézmények támogatására. Így került a látókörükbe az ungvári rehabilitációs központ is. A Tisza ETT kárpátaljai társelnökével egyeztetve a mostani alkalommal ide gépeket és orvosi eszközöket szállítottak.

„Sikerült beszereznünk és a mostani alkalommal átadnunk a rehabilitációs központnak egy olyan liftet, amellyel a sérült katonákat tudják könnyebben mozgatni, ezzel megkönnyítve az áthelyezésüket a kezelésük ideje alatt. Emellett olyan eszközöket adtunk át, amelyek azt a célt szolgálják, hogy a sérültek újra megtanulhassanak járni, és a mihamarabbi felépülésüket segítsék” – tudatta Szabóné Cap Andrea, a Tisza ETT igazgatója.

Volodimir Csubirko, a megyei tanács elnöke, egyben a Tisza ETT kárpátaljai társelnöke az adományok átadása utáni megbeszélésen elmondta: egy új rehabilitációs központ építését tervezik Ungváron a régi szomszédságában.

„A mostani átadóval megtettük az első lépést annak érdekében, hogy a sérült katonák minél hamarabb fel tudjanak épülni. Emellett bízom benne, hogy a tervezett projektünk is sikeres lesz. Köszönet mindezért a holland támogatóinknak és a magyarországi partnereinknek” – emelte ki a Tisza ETT kárpátaljai társelnöke.

A Tisza ETT, valamint a Várda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület három nap alatt mintegy 20 ezer euró értékű adományt juttatott el Kárpátaljára.

TV21 Ungvár/K. K.