Ramstein–10: Harckocsikat, NASAMS-eket és lőszert kap Ukrajna

2023. március 22., 10:28 , 1151. szám

A Ramstein-formátumban együttműködő országok továbbra is támogatják Ukrajnát harckocsik, páncélozott járművek biztosításával és az ukrán katonák kiképzésével – jelentette be március 15-én, az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport immár 10. ülése után Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter.

„Ma mintegy 50 ország csatlakozott hozzánk a világ minden tájáról. Mindannyian tisztában vannak vele: Ukrajna küzdelme, hogy megvédje magát az orosz agresszióval szemben, mindenki számára fontos, aki osztja a szuverenitás, az önrendelkezés és a szabadság közös elveit” – idézte Austint a DW.

Az amerikai tárcavezető bejelentette, hogy a tizedik találkozó eredményeként Svédország 10 Leopard harckocsit és kulcsfontosságú légvédelmi komponenseket biztosít Ukrajnának, Norvégia pedig együttműködik az Egyesült Államokkal két NASAMS-rendszer Ukrajnának történő átadásában. Ezzel párhuzamosan Hollandia új szerződések megkötését kezdeményezi, hogy biztosítsák további fegyverek szállítását az ukrajnai hadszíntérre – tette hozzá a Pentagon vezetője. Szlovénia is olyan hozzájárulást jelentett be, amely segít „kielégíteni Ukrajna néhány kiemelt szükségletét, köztük a páncélozott járművek terén is”.

Austin ismételten hangsúlyozta, hogy a nemzetközi koalíció harckocsikkal, gyalogsági harcjárművekkel és egyéb páncélozott járművekkel segíti Ukrajnát, valamint kiképzik az ukrán katonákat az új típusú fegyverek használatára.

A Ramstein-formátumú megbeszélésen Anita Anand kanadai nemzetvédelmi miniszter szintén újabb katonai segélycsomagot jelentett be Ukrajna számára – áll országa kormányának közleményében. Kanada fegyveres erőinek tartalékaiból többek között mintegy nyolcezer 155 mm-es lőszert, valamint 12 légvédelmi rakétát biztosít Ukrajnának. Ottawa emellett több mint 1 800 kiképzőlőszert szállít Kijevnek a Leopard 1 harckocsikhoz, amelyeket Dánia, Németország és Hollandia adományoz Ukrajnának.

Ezenkívül Anand elmondta, hogy országa a február végi bejelentéssel összhangban megkezdte további Leopard 2 harckocsik átadását. Kanada összesen nyolc Leopard 2 harckocsi szállítására tett ígéretet Ukrajnának, amelyek közül négyet már leszállítottak Lengyelországba, és a kanadai hadsereg időközben megkezdte az ukránok kiképzését a tankok működtetésére.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter pozitívan értékelte a találkozó eredményeit.

„A Ramstein–10 optimizmussal tölt el: a légvédelem erősítése, lőszer, kiképzés és a »páncélököl« kialakítása” – írta a Twitteren.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is köszönetet mondott videoüzenetében a Ramstein-formátumot koordináló Egyesült Államoknak és Ukrajna valamennyi partnerországának a „lankadatlan segítőkészségért”.

„Különösen fontos ez most, amikor érezhető, hogy az orosz agresszió közeledik ahhoz a ponthoz, amikor elakadhat. Nincs olyan terrorista, aki növelhetné potenciálját a szabad világgal való szembenállásban. Oroszország sem kivétel” – mondta Zelenszkij, akit a korrespondent.net idéz.

„Folyamatosan növelnünk kell a nyomást a terrorra. A nyomást a védelmünkben, az Oroszország elleni szankciókban – megszüntetve a szankciók megkerülésének lehetőségeit az orosz állam és vállalatai számára –, a politikai és jogi nyomást” – tette hozzá Zelenszkij.

Szerinte minél nagyobb lesz a nyomás, annál gyorsabb lesz a haladás Ukrajna területi integritása és a nemzetközi jogrend helyreállítása felé.

 (szcs/dw.com/­korrespondent.net)