Tisztújító közgyűlés a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetében

2023. március 25., 17:08 , 1152. szám

Megtartotta soron következő tisztújító közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) Munkácsi Középszintű Szervezete. A fórumra március 25-én került sor a szervezet munkácsi székházában 34 küldött részvételével.

Az egy évvel ezelőtti körülmények miatt tavaly elmaradt a közgyűlés, így ezúttal két rendkívül nehéz év után gyűltek össze tanácskozásra ismét a küldöttek.

A napirendi pontok elfogadását követően Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke az elmúlt éveket összefoglaló beszámolójában aláhúzta: napjainkban olyan időket élünk, amikor egyelőre nem a bővülés, hanem a megmaradás a kérdés. A statisztikára kitérve Gulácsy Géza elmondta, hogy a járási szervezet taglétszáma némiképp csökkent: 2023 elejére 4 942 főt tesz ki. A világjárvány és a háború nem tette lehetővé nagyszabású rendezvények megszervezését és lebonyolítását, ezért a nemzeti ünnepeink méltatását rendszerint csendes főhajtással tették megyeszerte, így a Munkácsi járásban is. A szervezet évről évre résztvevője a Magyarok Kenyere programnak, melynek keretében 2021-ben 8,35 tonna gabona, míg 2022-ben 17,4 tonna búza gyűlt össze a munkácsi körzetben.

Bár valóban nehéz éveket hagytunk magunk mögött, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének sikerült támogatásokhoz is jutni, melyeknek köszönhetően számos fejlesztést vittek véghez a térségben: 2021-ben elvégezték a barkaszói sportöltöző burkolási munkálatait, Csongoron visszaállították a Dicső család síremlékét, a szernyei klubba bútort vásároltak, az izsnyétei iskola egyik tantermében kicserélték a padlózatot, s hozzájárultak a Szolyvai Magyar Református Óvoda szabadtéri sportpályájának kialakításához is. 2022-ben elsősorban emlékművek javítása zajlott a középszintű szervezet közreműködésével: kicserélték Szernyén a málenkij robotra elhurcoltak elhasadt emléktábláját, elkészíttették, majd felavatták Nedeczey János emléktábláját Munkácson. A szervezet elmúlt évi legnagyobb beruházása a kendereskei kilátóhoz vezető gyalogút egy újabb, mintegy 120 méteres szakaszának a kiépítése volt. A kilátó Munkács mellett, a Feszty-körkép vázlatainak készítési helyén található, s tartalmazza a körkép kicsinyített ábrázolását is.

Beszámolója végén Gulácsy Géza hangsúlyozta, hogy a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány által tavaly kiírt pályázatok nagy többsége sikeresen lezárult, melynek kapcsán kiemelte: a számos program mellett az elmúlt évben 3 407 gyerek kapott oktatási-nevelési támogatást a Munkácsi járásban. Hozzátette, hogy a korábbi évekhez hasonlóan tavaly is átadták az iskolásoknak a KMKSZ és a KMPSZ tanszercsomagjait.

Az elnöki beszámolót követően az ellenőrző bizottság beszámolóját Máté Natália ismertette, mely után a küldöttek megfelelőnek minősítették a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének munkáját.

A gyűlés a tisztújítás során egyöntetűen Gulácsy Gézát választotta újra elnöknek, aki köszönetet mondott a bizalomért, valamint a tagság kitartásáért és munkájáért. Az alelnökök, a titkár, az elnökség tagjai, valamint az ellenőrző és a fegyelmi bizottsági tagok megválasztása után döntöttek a megyei közgyűlés küldötteinek személyéről, illetve a Választmány tagjairól is.

A küldöttgyűlés a Himnusz eléneklésével zárult.

CsA