Ramstein–11: Újabb fegyverek Ukrajnának

2023. április 26., 08:09 , 1156. szám

A Ramstein-formátumban együttműködő mintegy 50 állam, avagy az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport 11. ülésére április 21-én került sor Németországban. Ukrajnát a találkozón ezúttal is Olekszij Reznyikov védelmi miniszter képviselte.

A találkozó előtt a Pentagon bejelentette, hogy a fő hangsúly Ukrajna lőszerutánpótlásán és légvédelmén lesz. Kijev ugyanakkor modern vadászgépek és nagy hatótávolságú fegyverek szállítását igyekszik elérni. A zárt ajtók mögött folyó találkozón elhangzottakból távolról sem hoztak nyilvánosságra mindent, így a sajtó arra kényszerült, hogy a résztvevők nyilatkozataiból szemezgetve próbálja meg kialakítani az összképet.

Megingathatatlan támogatás

Az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport tagjai összesen több mint 55 milliárd dollárnyi segélyt nyújtottak már Ukrajnának, a szövetségesek a korábbiaknál is egységesebbek, és addig támogatják az ukránokat, amíg szükséges – jelentette ki a sajtónak Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter, akit az Interfax–Ukrajina hírügynökség idéz.

A tárcavezető emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt hét elején az Egyesült Államok újabb, 325 millió dolláros biztonsági támogatási csomagot jelentett be Ukrajnának.

A Pentagon vezetője hangsúlyozta: Ukrajna több mint egy év után is erős, partnerei támogatása megingathatatlan.

Lloyd Austin a találkozót követően elmondta, hogy az Ukrajna Védelmi Kapcsolattartó Csoport tagjai már 230 harckocsit, 1 550 páncélozott járművet és felszerelést adtak át Kijevnek, ami több mint kilenc új páncélos dandár kiállítását tette lehetővé.

„Továbbra is sietünk a földi telepítésű légvédelem eszközeivel és a lőszerekkel, hogy segítsünk Ukrajnának ellenőrizni szuverén légterét […], segítsünk Ukrajnának megvédeni polgárait az orosz cirkálórakétáktól és az iráni drónoktól” – tette hozzá az amerikai védelmi minisztérium vezetője.

„Logisztikai háború”

Jens Stoltenberg szintén további katonai segítséget ígért Kijevnek.

„Ukrajnában logisztikai háború dúl” – fogalmazott a találkozó előtt a NATO-főtitkár, akit a korrespondent.net idéz.

Szerinte az Ukrajnába már leszállított rendszerek karbantartása nem kevésbé fontos, mint az új fegyverszállítások. „Lőszerre, pótalkatrészekre és üzemanyagra van szükségünk” – tette hozzá.

A találkozó után arra a kérdésre, hogy Kijevnek megvan-e mindene a sikeres ellentámadáshoz, Stoltenberg a DW szerint kijelentette: „Biztos vagyok benne, hogy most még több területet tudnak majd felszabadítani”.

Nincs döntés a repülőgépekről

Az egyik legalapvetőbb kérdésben, a korszerű nyugati katonai repülőgépek biztosításában Kijev számára ezúttal sem született döntés.

Az elmúlt hetekben Ukrajna katonai és politikai vezetése folyamatosan arról beszélt, hogy sürgősen szükség van többcélú vadászgépekre, elsősorban amerikai F–16-osokra. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a ramsteini találkozó előtt úgy fogalmazott, hogy a témáról még nem zárult le az egyeztetés.

„Tart a vita a különböző típusú repülőgépekről, de ezt a mai találkozó résztvevőire bízom” – fogalmazott a BBC News Ukrajina szerint.

A találkozó után a Pentagon vezetője, Lloyd Austin kitérő választ adott arra az újságírói kérdésre, hogy kap-e F–16-osokat az ukrán hadsereg. Kijelentette, Ukrajnának most meg kell erősítenie légvédelmét, és ezzel a találkozó valamennyi résztvevője egyetértett.

„Ukrajna számára jelenleg a földi légvédelmi rendszerek a legszükségesebbek, amelyek megvédik az ukránokat a tömeges orosz rakétatámadásoktól. Erre fogjuk helyezni a hangsúlyt. Ez a közeljövőben az első számú prioritás” – mondta Austin.

A miniszter szerint Ramstein fő feladata a legsürgetőbb szükségletek biztosítása. Ám a helyzet az ukrajnai harctéren nagyon dinamikusan változik – tette hozzá.

„Értjük, mire van szüksége Ukrajnának, és milyen erőfeszítéseket tesz a harctéren. Továbbra is Ukrajnával maradunk” – jelentette ki Austin.

Mark Milley tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke úgy fogalmazott, hogy az F–16-osok biztosítása „politikai kérdés”.

„Erről a politikai vezetés dönt majd” – hangsúlyozta.

„Zöld jelzés” a beszerzéshez

A Stoltenberg főtitkárral folytatott tárgyalások után Olekszij Reznyikov bejelentette, hogy Ukrajna „zöld utat” kapott a NATO Beszerzési Ügynökséggel való szoros együttműködéshez.

„Kiváló beszélgetés volt a NATO főtitkárával. Megköszöntem neki, hogy koordinálta a Szövetség Ukrajnának nyújtott segítségét. Számos konkrét projekt került terítékre a vilniusi csúcs előtt. Örülök, hogy zöld utat kaptunk szoros együttműködésünkhöz az NSPA-val, a NATO beszerzési ügynökségével” – írta Reznyikov a Twitteren.

Hangsúlyozta a „kiváló” védelmi beszerzések fontosságát a háború megnyerése és a jövőbeni hatékonyság érdekében.

„Ukrajna soha nem látott szintű interoperabilitást ért el a NATO-val. De facto már részesei vagyunk a Szövetség biztonsági terének. Reményemet fejeztem ki, hogy ez felgyorsítja országunknak a NATO-ba való integrálódásával kapcsolatos politikai döntéseket” – hangsúlyozta a miniszter.

Harckocsik: javítás és kiképzés

Olekszij Reznyikov a Boris Pistorius német védelmi miniszterrel és Mariusz Blaszczak lengyel védelmi miniszterrel folytatott megbeszélésen megállapodást írt alá az Ukrajnának átadott Leopard 2 harckocsik karbantartási és javítási központjának létrehozásáról Lengyelországban.

Reznyikov szerint ez hozzájárul a három ország együttműködésének megszilárdításához és az ukrán védők képességeinek erősítéséhez.

„A közös erőfeszítéssel kialakított »páncélos ököl« megállítja a terrorista rezsim Európa és az egész szabad világ elleni agresszióját. Az ukrán katonák tudják, hogyan kell megvédeni hazájukat. A modern nyugati technológiák Moszkva vereségéhez vezetnek. Minél hamarabb megtörténik ez, annál hamarabb lesz béke” – írta.

Boris Pistorius német védelmi miniszter a ramsteini találkozó után kijelentette, hogy a szövetségesek nem hátrálnak meg Ukrajna támogatásában. Kitért rá, hogy április 22-én megkezdődik 100 ukrán katona kiképzése német gyártmányú Leopard 1 harckocsikon. Németország Dániával és Hollandiával együtt az idei év közepétől mintegy 80 Leopard 1 harckocsit is biztosít Kijevnek – emlékeztetett Pistorius, akit a DW idéz.

A találkozóval egy időben az Ukrinform az AP-re való hivatkozással jelentette, a Egyesült Államok a következő hetekben megkezdi az ukrán katonák kiképzését az Abrams harckocsik használatára és karbantartására. A tervek szerint körülbelül 250 ukrán katona vesz részt a tízhetes németországi kiképzésen, melynek célja, hogy befejeződjék a felkészítésük, mire a most felújítás alatt álló M1A1 változatú harckocsik bevethetők lesznek a harctéren.

Segélycsomag Kanadából

Anita Anand kanadai védelmi miniszter új katonai segélycsomagot jelentett be Ukrajna számára a ramsteini bázison tartott megbeszélésen.

Kanada 29 millió dolláros befektetéséről van szó az Átfogó Segélycsomag Ukrajnának Vagyonkezelői Alapba. Az ország ezenkívül 40 darab mesterlövész puskát és lőszert ad át az Ukrán Fegyveres Erőknek, valamint 16 rádióállomást a Leopard 2 harckocsikhoz.

(szcs/interfax.com.ua/korrespondent.net/bbc.com/dw.com/ukrinform.ua)