34 diák mutatta be kutatási eredményeit a XVII. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencián

2023. május 14., 11:50 , 1159. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány („GENIUS” JA) szervezésében immár tizenhetedik alkalommal került sor a Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferenciára az ukrán tudomány napjához igazodva május 12-én. Az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok Nélkül programjával együttműködve megrendezett eseménynek ezúttal is a Rákóczi-főiskola adott otthont.

Az Apáczai Csere János Könyvtár központi olvasótermében megtartott ünnepélyes megnyitón elsőként Váradi Natália, a „GENIUS” JA igazgatója köszöntötte a résztvevőket. „Intézményünk igyekszik helytállni és az oktatási-tudományos kihívásokra reagálni, figyelembe venni minden olyan szempontot és lehetőséget, melyekkel számotokra fejlődési lehetőséget tud felkínálni” – szólt a diákokhoz, majd köszönetet mondott a felkészítő tanároknak, az opponenseknek, valamint a zsűri tagjainak, de elsősorban azoknak a fiataloknak, akik a nehézségek ellenére tudományos tevékenységet végeznek. Kossuth Lajos szavait idézve pedig hozzátette: „Be kell vinni az életet a tudományba, hogy a tudományt kivihessük az életbe.”

Erdei Péter beregszászi magyar konzul felszólalásában megjegyezte, hogy milyen szép számban vannak jelen mind a diákok, mind az oktatók, ami azt mutatja, hogy a tanulás és az ismeretek elmélyítése fontos számukra, hiszen „a tudás befektetés a jövőbe” – fogalmazott. „Az örök elégedetlenek, a változás és az újítás szándéka, a kíváncsiság, valamint a jobbító szándék viszi előre a világot. Úgyhogy azt kívánom nektek, fiatal kutatók, hogy ez a kíváncsiság egy életre megmaradjon bennetek, s a kritikus gondolkodás munkátok során végig érvényesüljön” – hangsúlyozta a diplomata, majd azon reményének adott hangot, hogy jövőre ugyanezen a helyszínen, ugyanígy, magyar nyelven beszélgessenek, és ez Kárpátalja összes jelenlegi magyar oktatási intézményében is elmondható legyen.

Csernicskó István, a II. RF KMF rektora, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács elnöke mindenekelőtt köszönetet mondott a szervezőknek a rendezvény megvalósításáért, majd beszédében a kutatás jelentőségére hívta fel a figyelmet: „A felsőoktatás nincs tudomány nélkül, a kutatás szerves része minden egyetem és főiskola életének. Ha szeretnénk azt, hogy legyen kárpátaljai magyar tudományos utánpótlás és kárpátaljai magyar értelmiség, akkor nagyon fontos az, hogy a fiatalok megismerkedjenek a tudományos kutatómunka alapjaival. Egy kutatónak azonban nemcsak kutatnia illik, hanem részt kell vennie tudományos megmérettetéseken, konferenciákon azért, mert itt lehet a legtöbbet tanulni. Ezek a rendezvények egyrészt ezért is fontosak, illetve azért is, mert megismerik egymást a fiatalok, s olyan hálózat és barátság szövődik, ami a későbbiekben is elkísérheti őket” – mondta.

A szervezők célja a rendezvénnyel a kárpátaljai felsőoktatásban tanulók magyar nyelvű szakmai önképzésének és kapcsolatépítésének ösztönzése, amely a tizedik, jubileumi konferencián átszerveződött egy olyan, Kárpát-medencei hatókörű tudományos-művészeti hallgatói fórummá, amely a teljes régióban segíti a felsőoktatásban tanuló fiatal kutatók és befogadó műhelyeik közötti új tudományos és emberi kapcsolatok megteremtését, valamint a már létező kapcsolatok elmélyítését.

A KTDK-ra március 10-ig 34 fiatal kutató küldte be pályamunkáját 6 felsőoktatási intézményből: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskoláról huszonnyolcan, az Eötvös Loránd Tudományegyetemről ketten, a Miskolci Egyetemről, az Ungvári Nemzeti Egyetemről, a Debreceni Egyetemről, valamint a Szegedi Tudományegyetemről egy-egy fő.

A konferencia előadásai hat szekcióban – biológia és kémia, földtudomány és turizmus, matematika, számvitel és adóügy, filológia, valamint történelem- és társadalomtudományi – zajlottak, melyeken a 34 előadó 35 pályamunkát mutatott be.

Minden benyújtott pályamunka előzetesen szakértői bírálatot kapott. A bíráló szakértők és a konferencia zsűritagjainak felkérése az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok Nélkül programjának szakmai segítségével történt. A pályázók az elkészült szakmai bírálatokat azok elkészülésével párhuzamosan kapták meg. A pályamunkákat minimum három opponens értékelte, s ezenkívül a beérkezett dolgozatok bírálatában részt vettek a Momentum Doctorandus által javasolt fiatal kutatók is. Minden hallgató az opponensek által adott pontszámokkal indult a konferencián, melyen összesen 35 zsűritag értékelte az előadásokat.

Vidékünkön számos tudományos konferenciát szerveznek, ugyanakkor a KTDK az egyetlen, amelynek legjobb előadói részt vehetnek a XXXVII. Országos Tudományos Diákköri Konferencián.

A XVII. KTDK eredményhirdetéssel zárult. A hat szekció különdíjasait Csernicskó István ösztöndíjban részesíti. Az ösztöndíjak és a legeredményesebb előadók elismerő okleveleinek átadására június 3-án, a „GENIUS” JA tanévzáró ünnepségén, a XII. Kárpátaljai Tehetségnapon kerül sor.                        

lexi