Európai érdekképviselet testközelből
Látogatás az Európai Parlamentben, Strasbourgban Bocskor Andrea képviselő meghívására
Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő idén májusban ismét látogatócsoportot fogadott, ezúttal Strasbourgban. A több mint ötven főből álló csapat fele Kárpátaljáról, a másik része pedig Hajdúböszörményből és Konyárból indult útnak május 8-án az esti órákban, hogy közvetlen betekintést nyerjen az Európai Parlament (EP) működésébe s élményekkel gazdagodjon. A kárpátaljai csoport a Rákóczi-főiskola munkatársaiból, diákjaiból és a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség tagjaiból állt. Érdekesség, hogy Konyárról a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából egy EU-vetélkedő győztes diákjai jutalomként vehettek részt ezen a kiránduláson Bujdosóné Faragó Róza és Harmati Erzsébet pedagógusok kíséretében. A program célja változatlanul az, hogy a két megye lakói megismerjék az európai érdekképviselet munkáját.
A hosszú, több mint egynapos autóbuszozás után kedden este megérkeztünk a franciaországi Molsheim kisvárosba, ahol bár szakadó eső fogadott minket, ez nem szegte egyesek kedvét, hogy vacsora után elinduljunk a sötétben felfedezni a város nevezetességeit, lencsevégre kapjuk a látnivalókat, megkóstoljuk a helyi söröket vagy fehérborokat.
A program szerdán reggel Strasbourgban folytatódott. Az Európai Parlament épületében Bodnár Alexandra, a képviselő asszony egyik asszisztense kalauzolta a csoportot, majd bevezető előadást tartott az Európai Parlamentről, megalakulásáról, szerkezetéről, a jelenleg működő hét frakció lényegéről, valamint a képviselők főbb feladatairól.
– Jelenleg Strasbourgban vagyunk, az Európai Parlament második székhelyén. A képviselői tevékenység részeként lehetőség van arra, hogy látogatócsoportok érkezzenek egy-egy parlamenti képviselőhöz. Minden képviselőnek lehetősége van arra, hogy mandátuma során évente 110 látogatót hozzon ki az Európai Parlament brüsszeli vagy strasbourgi székhelyére – mondta Bocskor Andrea és kiemelte: neki az a szerencséje, hogy Kárpátaljáról és Magyarországról, elsősorban Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Hajdú-Bihar megyéből is fogadhat vendégeket. – Ha visszagondolok az elmúlt 8 évre, akkor több mint 800 embernek sikerült ezáltal lehetőséget nyújtani arra, hogy ellátogasson ide, megnézze az Európai Parlamentet, Brüsszelt, Strasbourgot, és egy kicsit betekintést nyerjen a munkánkba, az én munkámba, illetve a Fidesz–KDNP-delegáció munkájába. Ez elsősorban annak is köszönhető, hogy én itt lehetek az EP-ben, hiszen a Fidesz–KDNP 2014-ben úgy döntött, hogy nemzeti listát indít, és így Kárpátalja is lehetőséget kapott általam, hogy képviselje a közösséget itt, az EU fővárosában – emelte ki a képviselő asszony a látogatócsoportok meghívásának és fogadásának jelentőségéről szólva.
Ezt követően Bocskor Andrea a képviselői munka céljairól, érdekességeiről beszélt, beszámolt az EP-ben végzett munkájáról, felvázolta az aktuális politikai helyzetet, kitért a különböző bizottságokban zajló folyamatokra, köztük az Oktatási és Kulturális Bizottságban, illetve a Külügyi Bizottságban történő munkára, valamint válaszolt a felmerülő kérdésekre is, majd átadta promóciós ajándékait a csoport tagjainak. A délelőtt további részében a karzatról betekintést nyerhettünk egy plenáris ülésbe, ahol épp a vízgazdálkodás és annak hatása a gazdaságra, a mezőgazdasági termelőkre volt a téma.
Az EU-tagországok zászlainál csoportképet készítettünk Bocskor Andrea képviselővel, s ellátogattunk a Parlamentáriumba, ahol megtekintettük az Európa modern kori történelméről és az EU megalakulásáról szóló interaktív kiállítását, amely nagyon hasznos és érdekes volt. Az ebédet az EP éttermében fogyaszthattuk el.
Délután Strasbourg nevezetességeit tekintettük meg. A legfontosabb látványossága az Ill-szigeten elterülő történelmi belváros (Grande Ile), amely 1988-ban felkerült az UNESCO Világörökség listájára. A regionális főváros, a francia és a germán kultúra kereszteződésében fekvő, viharos történelmű település tele van kincsekkel. Itt Bodnár Alexandra az idegenvezető szerepét is betöltve mesélt a város nevezetességeiről, majd ki-ki kedvére sétálgathatott a csodás város hangulatos utcáin, ahol a Németalföldre jellemző fakeretezéses épületek sorakoznak, s az utcatáblák gyakran kétnyelvűek.
A főtéren áll a lenyűgöző rózsaszín homokkő székesegyház, a legendás Cathédrale Notre-Dame de Strasbourg, amely 142 méteres magasságával a világ legmagasabb épülete volt több mint 200 évig. Ma a világ hatodik legmagasabb temploma, és a legmagasabb fennmaradt szerkezet, amelyet teljes egészében a középkorban építettek.
A La Petite France (Kicsi Franciaország) városrész neve nem a francia romantikára utal, sőt éppen ellenkezőleg. A XV. század végén ezekben az utcákban ápolták a szifiliszben szenvedő betegeket, amit a németek csak francia betegségnek neveztek. Az Ill folyó a sziget nyugati sarkánál több kis csatornára szakad, ezek partján egykoron tímárok és molnárok üzletei sorakoztak, ma pedig éttermek, kávézók és ajándékboltok üzemelnek itt. A Place Gutenberg, a Rohan-palota, a Place Kléber és a Place Broglie mind a város gyöngyszemei.
Este közös vacsorán vettünk részt a kárpátaljai születésű Bocskor Andrea képviselő asszonnyal Strasbourg történelmi belvárosában, a Gurtlerhoft étteremben, amely során kötetlen beszélgetéseket folytathattunk vele terveiről.
– Jelenleg a több mint egy éve tartó háború nagyon rányomja a bélyegét a kárpátaljai magyar közösség életére is, megnehezítve a mindennapokat és nagyon sok anyagi és pszichológiai terhet róva az emberekre, ezért úgy gondolom, hogy ez a kis pihenő, ez a kizökkenés a mindennapokból nagyon pozitív hatással lehet azokra, akik eljöttek ide. Másrészről az is nagyon fontos, hogy megtapasztalják, lássák és hallják, hogy mit teszünk mi delegációként és én képviselőként azért, hogy az ukrajnai háború minél hamarabb véget érjen, és visszatérjen a normalitás.
Egy másik nagyon fontos folyamat Ukrajna európai uniós csatlakozási folyamata, amely során elsősorban azt igyekszünk elérni, hogy a kárpátaljai magyar közösség ne szenvedjen hátrányt, hogy a kisebbségi jogok tiszteletben tartása és a korábbi kisebbségi jogok valamilyen szinten megmaradjanak, a közösség ne veszítse el azon jogát és lehetőségét, hogy magyar iskolában tanulhassanak a gyerekek, és legyen érdekképviselet, illetve a közigazgatás különböző szintjein figyelembe vegyék a kárpátaljai magyar közösség érdekeit és véleményét – hangsúlyozta Bocskor Andrea.
Csütörtökön délelőtt, a szállodából való kijelentkezés után fáradtan, de szellemileg és érzelmileg feltöltődve indultunk haza. Rengeteg élménnyel, tapasztalattal gazdagodott a társaság, új kapcsolatok épültek ki a közös program során. Köszönjük a meghívást és a lehetőséget Bocskor Andrea képviselő asszonynak, valamint Bodnár Alexandra asszisztensnek a szervezői munkáját.
Rehó Viktória