Magyar és EU-s támogatásból épül modern hulladéklerakó a Beregszászi kistérségben

2023. május 23., 20:06

Évi 30 ezer tonna kapacitású szilárdhulladék-kezelő üzem épül meg 7,8 millió eurós költségvetésből, európai uniós forrás és magyar támogatás segítségével a beregszászi kistérségi Jánosiban. A program nyitórendezvényét kedden tartották Nyíregyházán.

Az eseményen Seszták Oszkár, a Tisza Korlátolt Felelősségű Európai Területi Társulás (Tisza ETT) elnöke, a vármegyei közgyűlés elnöke elmondta, a társulás eddigi legnagyobb volumenű ukrajnai beruházása áprilisban kezdődött el, célja pedig az, hogy csökkentse a két ország területén található felszín alatti vizek, valamint a Tisza és mellékfolyóinak szennyezettségét.

„A program tartalmazza a hulladéklerakó építését, a gyűjtéshez szükséges gépek beszerzését és szilárdhulladék-gyűjtőpontok hálózatának létrehozását” – ismertette a társulás elnöke.

A több mint 7,8 millió eurós költségvetésű programból ötmillió eurót a Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna ENI Határon Átnyúló Együttműködési Programon keresztül biztosít az Európai Unió, több mint 916 millió forint a pedig magyar Energiaügyi Minisztérium támogatása.

Volodimir Csubirko, a Tisza ETT társelnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács elnöke a rendezvényen arról beszélt,

a tanács a beruházáshoz a hulladéklerakóhoz vezető út, valamint egy – a hatályos ukrajnai törvények szerint kötelező – óvóhely megépítését biztosítja.
A komplex, hulladékválogató és lerakó üzem létrehozása mellett huszonhét darab szelektív hulladékgyűjtő szigetet helyeznek ki a beregszászi járás területén. A tervek szerint a depónia 2024-re készül el, a térség hulladékgazdálkodását a projekt lezárása után egy magyar mintára létrehozott önkormányzati társulás fogja szervezni és működtetni.

(MTI)