Gyermekfoglalkozást tartottak a beregszászi római katolikus templom udvarán
Gyermeki kacajtól volt hangos a beregszászi római katolikus templom udvara, ahol közös foglalkozást szerveztek a helyi egyházközség hittanosai és a tiszacsomai fiatalok számára május 27-én.
A plébánia munkatársai nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a lelki nevelés mellett rendszeresen tartsanak közösségi programokat is. A „Mi Egymásért” Alapítványt 2021-ben, a koronavírus-járvány idején hozták létre azzal a céllal, hogy kikapcsolódási lehetőséget biztosítsanak a tiszacsomai fiatalok számára. A szervezet évente több alkalommal szervez zsibongó foglalkozást gyerekeknek. Korábban Tiszacsoma adott otthont ezeknek a programoknak, most a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház udvarán megtartott előgyermeknapi foglalkozás pedig az első olyan alkalom volt, ahová a beregszászi gyerekeket is meghívták.
„A mostani alkalommal összehívtuk a tiszacsomai és beregszászi gyerekeket, hogy minőségi időt tölthessenek el együtt, valamint felkészüljünk pünkösd ünnepére és a gyereknapra, amikor gyermekeinket ünnepeljük” – fogalmazott Fehér Rita, a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség programfelelőse.
A rendezvénynek a gyermeknap mellett természetesen a pünkösd is kiemelt témája volt, a kézműves-foglalkozásokat is ebben a szellemben állították össze.
A nap folyamán a fiatalokat négy csapatra osztották, számukra ügyességi és sportversenyeket, valamint szellemi megmérettetéseket tartottak a szervezők.
A legjobban teljesítő csapatok a Makkosjánosi Dinó- és Kalandpark, valamint a Pacsirta fürdőkomplexum felajánlásából 10-10 egész napos belépőt kaptak jutalomként.
TV21 Ungvár/K. K.