Összetartozás tüze a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség szervezésében
Negyedszer is fellobbant az összetartozás tüze a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség szervezésében. A szövetség által három évvel ezelőtt útjára indított kezdeményezéshez a világ minden tájáról csatlakoztak, a Kárpát-medencén túlról is.
A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség három évvel ezelőtt, a trianoni békediktátum 100. évfordulójára hirdette meg először az Összetartozásunk Tüze programot, amelynek sikeressége bőven felülmúlta várakozásaikat, hiszen 6 kontinens 73 országának 2 551 településéről 6 137 tüzet vállaltak önkormányzatok, intézmények, civil szervezetek és magánszemélyek.
Az akció célja az, hogy a magyar érzelmű emberek a világ bármely pontján egyszerre fejezzék ki a magyarság együvé tartozását június 4-én, a trianoni békediktátum emléknapján, s hogy minél több országban, településen, közösségben, családban csatlakozzanak ehhez az eseményhez azok az emberek, akik a magyar nemzethez tartozónak érzik magukat. Idén újabb ötlettel bővítették az összetartozási érzés erősítésének lehetőségét: mindenki, aki tüzet vállal, vegye fel a kapcsolatot egy vagy néhány, más országban tüzet vállalóval, virtuálisan, élő videokapcsolatban gyújtsák meg tüzeiket, és ismerkedjenek meg, beszéljenek egymásról, magyar közösségükről, örömeikről. Ki tudja, talán egy új barátság is születhet ilyen módon – vallják a szervezők.
Popovics Pál ötletgazda, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség elnöke a világban élő valamennyi magyart arra biztatott, hogy a nemzeti összetartozás napján budapesti idő szerint 20.23-kor gyújtsanak egy-egy tüzet, amely körül elénekelhetik a himnuszt és elmondhatnak egy imát a békéért, ahogy ezt ők is tették a cserkészszövetséggel.
Az országban zajló háború miatt ezek a lángok idén a béke tüzei is voltak.
„Az idei évnek ugyanaz a szomorú különlegessége volt, mint a tavalyinak, miszerint nemcsak az összetartozásunkat fogjuk ezekkel a lángokkal szimbolizálni, hanem minden láng egy fohász azért, hogy mihamarabb béke legyen, és a háború mielőbb véget érjen” – fogalmazott Popovics Pál.
A kezdeményezéshez csatlakozni a https://gyujtsukmeg.ma/ weboldalon volt lehetősége minden, szívében magát magyarnak valló embernek, szervezetnek, közösségnek.
Idén 6 kontinens több mint 40 országának közel 700 településéről mintegy 1 000 helyszínen lobbant fel a trianoni békediktátum emléknapján, a nemzeti összetartozás napján az összetartozásunk tüze, Kárpátalján 56 helyszínen.
A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség munkácsi székházuk udvaráról csatlakozott a kezdeményezéshez.
A résztvevők minden helyszínen közösen énekelték el nemzeti imádságunkat, az Ukrajnából csatlakozók pedig egy-egy fohásszal imádkoztak a mihamarabbi békéért.
A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség köszöni mindenkinek, aki szervezője, résztvevője vagy népszerűsítője volt a kezdeményezésnek, a helyi, közösségi vagy települési tüzeknek, melyeknél a világ sok-sok pontján, egyazon időpontban megélhettük összetartozásunkat.
K. K.