A Vorszklának kupaszereplést ért a bajnokverés

Labdarúgás

2023. június 7., 08:24 , 1162. szám

A 30. fordulóval befejeződött az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 2022–2023-as idénye. Ez volt az első olyan pontvadászat, amely háborúban kezdődött, és abban is ért végett.

Az utolsó játéknap mérkőzései vasárnap egy időben kezdődtek, aminek még az érmes helyezések szempontjából volt jelentősége.

A bajnoki címét már korábban bebiztosító Sahtar Donyeck vereséget szenvedett a Vorszkla Poltavától, ami a győztes poltavaiaknak azt jelentette, hogy ezzel a sikerrel odaértek a Konferencia Liga selejtezőjében való indulást jelentő 5. helyre, mivel a fő rivális Olekszandrija csak gól nélküli döntetlent játszott Lembergben.

A Bajnokok Ligája selejtezőjét jelentő 2. helyre a Dnyipro–1 és a Zorja Luhanszk pályázott, és mivel mindkét együttes győzött, a Dnyipro-parti csapat szerezte meg az ezüstérmet.

A 33 pontjával végül a 10. helyen végző Minaj FC zárásként ugyan sima, 3-0-s vereséget szenvedett hazai pályán a Zorjától, de lehet, hogy még így is három ponthoz jut majd. Történt ugyanis, hogy a már háromgólos előnyben lévő luhanszkiaknál a 76. percben csereként állt be az a Dmitro Musnyov, aki eredetileg nem volt nevezve a mérkőzésre. A Zorja vezetősége a mérkőzést követően elismerte, hogy hibáztak, aminek az lehet az eredménye, hogy a 3 pontot végül a Minaj kapja meg. Amennyiben így lesz, akkor a kárpátaljai együttes 36 pontjával a 9. helyen finisel majd.

Eredmények: Minaj FC–Zorja Luhanszk 0-3, Veresz Rivne–Inhulec Petrove 1-0, Vorszkla Poltava–Sahtar Donyeck 2-1, Dnyipro–1–Krivbasz 1-0, Kolosz Kovalivka–FK Lviv 1-0, Metaliszt Harkiv–Csornomorec Odessza 0-3, Metaliszt 1925 Harkiv–Dinamo Kijev 1-1, Ruh Lviv–Olekszandrija 0-0.

A bajnoki címet 72 ponttal megszerező Sahtar Donyeck a Bajnokok Ligája főtáblájára került, míg a 67 ponttal második Dnyipro–1 a BL-selejtező 2. fordulójában kapcsolódik be a küzdelmekbe.

Az ugyancsak 67 ponttal záró bronzérmes Zorja az Európa-liga főtáblájára jutásért mérkőzik majd, de vereség esetén már így is garantált számára a hely a Konferencia Liga csoportkörében.

A 60 ponttal negyedik Dinamo Kijev a Konferencia Liga harmadik selejtezőkörében kapcsolódik majd be a nemzetközi kupaküzdelmekbe, míg a 45 ponttal ötödikként zárt Vorszk­la ugyanennek a sorozatnak a második selejtezőkörében lesz érdekelt.

A 15. és 16. helyen végző Metaliszt Harkiv és FK Lviv búcsúzik az élvonaltól, a másod­osztályból a Polisszja Zsitomir és az Obolony Kijev jutott fel.

A 13. helyen zárt Veresz Rivne és a 14.-ként végzett Inhulec Petrove a Metalurh Zaporizzsjával és a Cserkaszival játszik osztályozót az élvonalbeli tagságért.

(tamási)