Zelenszkij: Az európai integráció alternatívája a háború

2023. június 7., 11:13 , 1162. szám

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részt vett az Európai Politikai Közösség moldovai csúcstalálkozóján, amelyre június 1-jén került sor a Chisinauhoz közeli Bulboaca kastélyában több mint 40 ország vezetőinek részvételével.

Új európai fórum

Az Európai Politikai Közösséget (EPK) azzal a céllal hozták létre, hogy lehetőség nyíljon az Európai Uniónál szélesebb körben megvitatni a kontinens aktuális politikai és biztonsági kérdéseit. Hogy a gyakorlatban milyen szerepe lehet a fórumnak a közös európai ügyek intézésében, az még csak most körvonalazódik, ahhoz azonban nem férhet kétség, hogy szükség van rá. Arra aligha lehet számítani, hogy a közeljövőben az eltérő célokat megfogalmazó országok közös döntéseket hozzanak, vagy legalább közös nyilatkozatokat fogadjanak el az EPK keretében, de a csúcs máris kiváló alkalomnak bizonyult a kulisszák mögötti két- és többoldalú egyeztetésekre. Ezt a lehetőséget használta ki Volodimir Zelenszkij is, aki még a találkozó előtt megbeszélést folytatott a házigazda Maia Sanduval, Moldova elnökével. Az ukrán államfő köszönetet mondott vendéglátójának Ukrajna és az ukrán menekültek támogatásáért.

A közösség első csúcstalálkozójára tavaly októberben került sor Prágában. A múlt heti eseményen közel félszáz európai politikus vett részt, az uniós intézmények és a tagállamok vezetői mellett további húsz európai ország képviseltette magát állam- vagy kormányfői szinten. Megvalósulni látszik a kezdeményező Emmanuel Macron francia államfő elképzelése, aki az EU és a szomszédai közötti eszmecsere fórumaként álmodta meg az EPK-t. A következő találkozót a tervek szerint Spanyolországban rendezik meg idén októberben.

A moldovai csúcs napirendjének középpontjában a biztonság és a béke kérdései álltak, különös tekintettel az Oroszország által Ukrajna ellen indított teljes körű háborúra. Ezenkívül szóba került többek között a demokrácia védelme, az energiabiztonság, az országokat összekötő infrastrukturális hálózatok fejlesztése és a klímavédelem.

Döntések éve

A csúcson mondott beszédében Volodimir Zelenszkij a partnerek eltökéltségének fontosságát hangsúlyozta.

„Ma és minden alkalommal, amikor Európánk érdekében, értékeink védelmében készítünk elő és hozunk döntéseket, emlékeznünk kell: minden kétségünk itt, Európában egy lövészárok, amelyet Oroszország feltétlenül megpróbál elfoglalni. Akár a létfontosságú biztonsági intézkedésekkel kapcsolatos kétségekről van szó, akár az önökkel való egységünkkel kapcsolatos kétségekről, akár a kétségekről azt illetően, hogy képesek vagyunk-e válaszolni a kor kihívásaira – minden kétség még több veszélyt rejt magában” – idézi az államfőt az Elnöki Hivatal weboldala.

„Tavaly február 24. óta Európa biztonságának határai szó szerint az önökkel közös eltökéltségünk határai, képességünké a népeink és egész Európa érdekeiért való közös fellépésre. Amennyire félre tudjuk tenni a kétségeket, éppen annyira tudjuk visszavetni az agresszió gonoszságát” – mutatott rá.

Az elnök jelezte, hogy az aznapi Kijev elleni orosz rakétatámadásnak három halálos áldozata volt, köztük egy gyermek. Az Európa által igényelt lépések egyikének már csak ezért is az orosz terrorral szembeni teljes értékű védelemnek kell lennie, hangsúlyozta. Volodimir Zelenszkij ezzel kapcsolatban két párhuzamos „koalíció” létrehozását szorgalmazta: a Patriot légelhárító rendszerek biztosítására alakítandó koalícióét, „amely véget vet az orosz zsarolásnak a ballisztikus rakétákkal”, és a modern vadászgépek koalíciójáét, „amely bebizonyítja, hogy a városaink elleni terrornak nincs esélye”.

Mint fogalmazott, e koalíciók létrehozásának gyorsasága „szó szerint felgyorsítja a békét”.

Volodimir Zelenszkij hangsúlyozta, hogy valamennyi Oroszországgal határos országnak, köztük Ukrajnának is, csatlakoznia kell az EU-hoz és a NATO-hoz az állandó orosz fenyegetés miatt. Szerinte az európai integráció alternatívája a nyílt háború vagy az Oroszország általi „kúszó megszállás”.

„Oroszország fél a NATO-tól, és csak azokat próbálja bekebelezni, akik a közös biztonsági tér határain kívül vannak. És Oroszország igyekszik »befagyott« háborút hagyni a szomszédok területén, ha nem sikerült egészében bekebelezni a szomszédos országot. Például miért van orosz kontingens a Dnyeszter-melléken? A Kremlnek csak azért van szüksége rá, hogy egy napon felolvassza a Moldova elleni támadást” – jegyezte meg Zelenszkij.

Az elnök jelezte: abban bízik, hogy Ukrajnának sikerül mielőbb haladást elérni az európai uniós integráció és a NATO-csatlakozás terén. Már a nyáron, a vilniusi NATO-csúcson konkrét meghívást remél a szövetségbe országa számára, s konkrét biztonsági garanciákat a belépés előtti időszakra. Majd ősszel az uniós csatlakozással kapcsolatban számít pozitív döntésre az ukrán államfő. Ezért is fogalmazott úgy Volodimir Zelenszkij, hogy az ideinek a döntések évének kell lennie.

Ukrajna támogatásáról

A csúcson felszólaló külföldi vezetők töretlen támogatásukról biztosították Ukrajnát. Amint például Mark Rutte holland miniszterelnök fogalmazott, Kijevnek győznie kell a háborúban, és ehhez meg kell kapnia a szükséges katonai és pénzügyi támogatást.

Az üléstermen kívül a Kijevnek a NATO-csatlakozás előtti időszakra nyújtandó garanciákról is sok szó esett. A Jevropejszka Pravdának (JP) nyilatkozva Zelenszkij elnök emlékeztetett ezzel kapcsolatban a Budapesti Memorandum csődjére, amely nem tudta garantálni az atomfegyvereiről lemondó Ukrajna szuverenitását és területi integritását.

A Welt tudósítása szerint Olaf Scholz német kancellár a találkozó előtt arról beszélt, hogy országa kész garanciákat nyújtani.

„Mindig azt mondtuk, hogy a háború utáni békés rendnek garanciákra van szüksége, és ehhez Németország is hozzájárul” – fogalmazott Scholz.

Hogy miként festhetnek ezek a garanciák a gyakorlatban, azt persze még tisztázni kell, tette hozzá.

Volodimir Zelenszkij Ursula von Der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével is egyeztetett a biztonsági garanciákról. A felek megvitatták ezenkívül az Ukrajna által javasolt békeformula megvalósítását. Megbeszélésükön a kereskedelemről is szó esett, különös tekintettel az ukrán mezőgazdasági exportot sújtó uniós korlátozásokra.

„Emellett hangsúlyoztam az ukrán mezőgazdasági termékekre vonatkozó exportkorlátozások feltétel nélküli megszüntetését” – írta a találkozóról Twitter-bejegyzésében az ukrán államfő.

Élve a csúcstalálkozó kínálta lehetőséggel, Volodimir Zelenszkij megbeszélést folytatott Klaus Johannis román elnökkel. A két államfő közös nyilatkozatot írt alá Ukrajna euroatlanti integrációjáról. A nyilatkozat kimondja, a felek „megerősítik szándékukat, hogy fokozzák közös erőfeszítéseiket, ami Ukrajna uniós integrációját és a NATO-normák végrehajtását illeti”, és készek a kétoldalú konzultációkra a Kijevnek a szövetségbe való belépéséig nyújtandó biztonsági garanciákról.

(ntk/president.gov.ua/eurointegration.com.ua)