Miniszter: Még háromezer óvóhely hiányzik az iskolákból

2023. augusztus 4., 16:09 , 1170. szám

Jelen helyzet szerint az új tanévkezdésre készülő 13 ezer ukrajnai oktatási intézményből mintegy 9 ezerben alakítottak már ki óvóhelyet, ám ezek közül sem mind­egyik nyitja meg kapuit szeptember elsején – jelentette ki Okszen Liszovij ukrán oktatási és tudományos miniszter az UNIAN hírügynökség kérdésére válaszolva azon a sajtóeseményen, amelyet a svájci–ukrán DECIDE-projekt­nek a háború alatt lerombolt ukrajnai iskolák újjáépítését célzó kezdeményezésének szenteltek.

Még mindig kevés az óvóhely

„Ukrajna kormánya másfél milliárd hrivnyát különített el óvóhelyek kialakítására a 2023–2024-es tanévre való felkészülés jegyében. Ma ott tartunk, hogy az iskolák 75%-a van különböző szintű és minőségű óvóhellyel ellátva, de ez nem jelenti azt, hogy a gyerekek 75%-a visszatérhet a jelenléti oktatáshoz” – mondta el Liszovij.

Ami a konkrét számokat illeti, a miniszter szerint a 13 ezerből mintegy 9 ezer iskolában biztosított az óvóhely. Rámutatott, az Oktatási és Tudományos Minisztérium, a kormány számára a jelenléti oktatáshoz való visszatérés a prioritás, ez azonban kizárólag a biztonsági feltételek betartásával lehetséges.

„Ahol a gyerekek biztonságban vannak, ott visszatérünk a jelenléti oktatáshoz. Az iskolák 75%-a rendelkezik óvóhellyel, de a gyerekek 65%-a térhet vissza a jelenléti oktatáshoz. Nem térnek vissza a jelenléti oktatáshoz azok a régiók, ahol fokozott a kockázat, ahol aktív ellenségeskedés zajlik. Ott online formában folytatódik a tanulás” – fejtette ki az oktatási miniszter.

Az óvodai és felsőoktatási intézmények védelmi létesítményeivel kapcsolatban megjegyezte, hogy továbbra is az óvodai nevelési szektorban a legrosszabb helyzet.

„Jelenleg az intézmények valamivel több mint 50%-a van ellátva óvóhellyel. Ez pedig ma probléma Ukrajna számára” – hangsúlyozta Liszovij.

A felsőoktatás visszatérhet a jelenléti oktatásra

A tárca azt javasolja, hogy a felsőoktatási intézmények térjenek vissza a jelenléti oktatáshoz.

„Ez egyelőre ajánlás. Természetesen minden biztonsági előírás betartása mellett. Ami a felsőoktatási intézményeket illeti, épületeik architektúrája többnyire lehetővé teszi óvóhelyek kialakítását. De ezek az óvóhelyek nem mindig teszik lehetővé az összes hallgató befogadását. És természetesen megértjük, hogy a helyzet Harkiv és Csernyivci megyében, Zsitomir, Voliny, Lemberg megyékben más és más. Ezért a felsőoktatási intézmények vezetése önállóan fogja meghozni a döntéseket” – mondta el a miniszter.

Az oktatási tárca vezetője szerint jelenleg a felsőoktatási intézmények több mint 60 százalékában van óvóhely.

„De még mindig nincs elég belőlük ahhoz, hogy minden felsőoktatási intézmény visszatérjen a jelenléti oktatáshoz” – jegyezte meg Liszovij.

Hozzátette: az ajánlást elsősorban a felsőoktatási képzés színvonalának javítása érdekében fogalmazták meg.

Iskolai óvóhelyek kialakítása külföldi partnerek bevonásával

Liszovij köszönetet mondott a svájci kormánynak az ukrán közösségek támogatására irányuló kezdeményezéséért, ami az iskolai óvóhelyek kialakítását illeti. A kezdeményezés 3 régiót érint: Poltava, Odessza és Csernyihiv megyéket. 25 oktatási központot alakítanak ki az óvóhelyeken, felújítják az egyik csernyihivi iskolát és a borogyankai helyi Inkluzív Forrásközpontot. Ehhez a Liszovij által rendkívül értékesnek nevezett kezdeményezéshez Svájc 4,3 millió frankot (170 millió hrivnya) különít el Ukrajnának. A miniszter reményét fejezte ki, hogy ez csak a kezdet, jó jelzés más országok számára is, hogy csatlakozzanak a hasonló projektekhez, illetve hozzanak létre sajátokat.

(zzz/unian.ua)