A katonai szolgálatot kerülőknek kiállított igazolásokon nyerészkedtek a Mikolajiv megyei mentálhigiénés központ orvosai

2023. augusztus 17., 11:50

Nagyszabású jövedelemszerzési sémát lepleztek le Mikolajivban a megyei mentálhigiénés központban, ahol hamis igazolásokat készítettek a hadköteleseknek – jelentette a TSZN az Állami Nyomozó Iroda (DBR) sajtószolgálata nyomán.

Megállapítást nyert, hogy az „üzletet” az egészségügyi intézmény igazgatója szervezte, a szükséges igazolásokat készítő beosztott orvosok, valamint az „ügyfelek” kiválasztásával foglalkozó rendfenntartó bevonásával.

Egy-egy mentális betegségekről kiállított hamis orvosi igazolás, amely a területi toborzási és szociális támogatási központban alapjául szolgált a katonai nyilvántartásból való törlésnek, 1,5 ezer dollárba került.

Az ügyeskedők havonta több mint 100 000 dollár értékben adtak ki ilyen fiktív dokumentumokat.

A DBR munkatársai tetten érték az ügylet egyik résztvevőjét, a rendfenntartót, amint átadta az orvosi igazolásokat és megkapta értük a fizetséget.

Az egészségügyi intézmény vezetőjét és a rendfenntartót jogtalan nyereség hivatalos személy általi elfogadásával gyanúsíthatják meg.

Az érintettek munkahelyén és lakóhelyén házkutatást tartottak, melynek során a jogellenes tevékenység tényét igazoló iratokat, kommunikációs eszközöket foglaltak le.

(tsn.ua/Kárpátalja)