Mintegy ezren tanulnak a harkivi „metróiskolában”
Mintegy 1 000 diák tanul abban a harkivi iskolában, amelyet a metróban alakítottak ki – közölte a Hromadszke Radio.
„Harkivban a metróban található iskolát metróiskolának hívják, a diákok öt metróállomáson ültek be az iskolapadokba szeptember 4-én. Először számolgattak, és kiderült, hogy azokon a metróállomásokon 60 osztály tanul majd két műszakban, de amikor a szülők meglátták a föld alatti iskoláról készült fotókat és videókat, több lett az osztály, most 62 van, és most már a végső szám mintegy 1 000 gyerek” – jelentette Anna Csernenko, a rádió tudósítója.
Elmondása szerint van, akit szervezetten, buszokkal hoznak a „metróiskolába”, s van, akit maguk a szülők.
„Két műszak, minden műszakban 3 óra. Az iskolába többnyire első osztályosok járnak, de van elemi és általános iskolai, valamint egy-két felső tagozatos osztály is” – számolt be a tudósító.
(hromadske.radio/Kárpátalja)