Megverte, majd megfojtotta áldozatát a Vinnicja megyei férfi

2023. szeptember 29., 08:45

Vinnicja megyében egy 28 éves férfi brutálisan megölte nőismerősét. A különösen súlyos bűncselekmény az áldozat lakóhelyén, Kirnaszivka nagyközségben történt – jelentette a TSZN a Vinnicja megyei rendőrségre hivatkozva.

A 28 éves tettes ellen, aki kioltotta ismerőse életét, majd a holttestét Tulcsin külterületére vitte és elrejtette, mindjárt a Büntető törvénykönyv négy cikkelye alapján indult eljárás: szándékos emberölés, rablás, jármű illegális birtokbavétele, valamint okiratok, bélyegzők, pecsétek eltulajdonítása, ellopása, csalással vagy hivatali helyzettel való visszaélés útján történő birtokbavételük vagy megkárosításuk – közölte a rendőrség.

A bírósági szakasz előtti vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a tulcsini illetőségű vádlott és az áldozat között vita támadt, amely konfliktussá fajult. A támadó megütötte a lányt, aki a földre esett. Ezt követően a tettes rávetette magát és fojtogatni kezdte. Igyekezvén leplezni a bűncselekményt, a férfi berakta az áldozat holttestét a saját autójába, és a településen kívülre vitte, ahol földdel és ágakkal borította be.

Tettéért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélhetik az elkövetőt.

(tsn.ua/Kárpátalja)