A gyermekkel való kapcsolattartás és a gyermekelhelyezés összefüggéseiről

„Válófélben vagyunk a feleségemmel. Mióta külön élünk, nem hagyja, hogy találkozzak a közös gyermekünkkel. Volt, hogy elvitte a kislányunkat a vidéki rokonokhoz, csakhogy ne tudjam, hol van. Szóltam a rendőrségnek is. Tudom, hogy valószínűleg nem tesznek semmit, de azt akarom, hogy mindenki észrevegye, hogyan bánik velünk a feleségem. Úgy látom, csak az lehet a megoldás, ha nálam helyezik el a gyermeket. Figyelembe veszi az anyának ezt a megszállottságát a bíróság, amikor a gyermekelhelyezésről lesz szó?”

– A Családi törvénykönyv (Сімейний кодекс України – a továbbiakban: Cstk.) 160. cikkelyének értelmében a 10 éven aluli gyermek elhelyezéséről a szülők döntenek. A 10. életévét betöltött gyermekek esetében a szülők és a gyermek közösen hozzák meg a döntést. Miután betöltötte a 14. életévét, a gyermek maga dönt, hogy a külön élő szülők melyikénél marad.

A Cstk. 161. cikkelyének 1. és 2. pontja szerint, ha a külön élő anya és apa nem jutnak közös nevezőre arról, hogy a kiskorú gyermek melyikükkel éljen együtt, a kérdésben a gyámhatóság vagy a bíróság dönthet. A gyámhatóság vagy a bíróság nem adhatja át a gyermeket olyan szülőnek, aki nem rendelkezik önálló jövedelemmel, „visszaél” a szeszes itallal vagy kábítószerrel, esetleg erkölcstelen magatartásával árthat a gyermeknek.

A kiskorú gyermek elhelyezésével kapcsolatos vita rendezése során figyelembe veszik az anya és az apa hozzáállását a szülői kötelességek teljesítéséhez, a gyermek szüleihez való személyes kötődését, a gyermek életkorát, egészségi állapotát stb. A gyámhatóság, a bíró ugyancsak figyelembe veheti a szülők bizonyos személyes tulajdonságait, továbbá azt is, hogy adottak-e a feltételek a gyermek neveléséhez, fejlődéséhez (életkörülmények, anyagiak stb.).

A gyermekelhelyezési ügyekben azonban a bírónak mindenekelőtt a gyermek jogait és törvényes érdekeit – többek közt a megfelelő szülői neveléshez való jogát – kell szem előtt tartania, amit teljes mértékben csak mindkét szülő biztosíthat: a mindkét szülővel való akadálytalan kommunikáció a gyermek normális szellemi fejlődésének garanciája.

A Cstk. hangsúlyozza, hogy az anyának, az apának és a gyermeknek joga van az egymással való akadálytalan kommunikációhoz, kivéve, ha ezt a jogukat törvény korlátozza (lásd a Cstk. 153. cikkelyét!).

A gyermekétől külön élő szülő köteles részt venni a nevelésében, és joga van vele kommunikálni, a másik szülőnek viszont, akinél a gyermek él, nincs joga ezt megakadályozni, ha a kommunikáció nem zavarja a gyermek normális fejlődését (lásd a Cstk. 157. cikkelyének 2., 3. pontját!). Nyilvánvaló, hogy amennyiben az egyik szülő tartósan akadályokat gördít a gyermek és a másik szülő kapcsolattartásának útjába, azzal kockáztatja, hogy sérülnek a családi kapcsolatai, hiszen a gyermek apja és anyja egyaránt a család tagja. Következésképpen a gyermek családi kapcsolatait akadályozó szülő magatartása nem egyeztethető össze a gyermek érdekeivel. Ha tehát az egyik szülő, akinél a gyermek él, akadályozza a másik szülőt a gyermekkel való kapcsolattartásban, a bíróságnak ezt a körülményt figyelembe kell vennie, amikor dönt a gyermek elhelyezéséről.

A Legfelsőbb Bíróság a 663/724/19. sz. ügyben (61-15273сk21. sz. eljárás), 2022. január 12-én jogerőre emelkedett rendeletében egyetértett a másodfokú bíróság döntésével, hogy a gyermeket az anyánál helyezte el, tekintettel arra, hogy az apa – bár megfelelően gondoskodik a gyermekről – akadályozza, hogy az anya kommunikáljon fiával, megfosztja őt az anyai gondoskodástól és neveléstől, megsérti a közvetlen kapcsolattartáshoz való jogát, ami ellentétes a gyermek mindenek felett álló érdekével (https://reyestr.court.gov.ua/Review/102561476). Azaz fő szabály szerint a bíróságok figyelembe veszik a gyermekelhelyezési ügyekben az egyik szülő jogsértő magatartását a másik szülővel való kapcsolattartás korlátozásával, és születnek határozatok annak a szülőnek a javára, akit akadályoztak a gyermekével való érintkezésben.

A külön élő szülő és gyermeke érintkezésének akadályozását azonban megfelelő bizonyítékokkal kell alátámasztani. Ilyen bizonyítékok lehetnek például a rendőrségen vagy a gyámhatóságnál tett feljelentések, amelyek szerint az apa/anya akadályozza a gyermekkel való kommunikációt, ha a feljelentés nyomán indult eljárás megerősíti a tényállást. Jól jöhetnek továbbá a tanúvallomások, de felhasználható bármi egyéb is, ami a Polgári perrendtartási törvénykönyv értelmében bizonyítéknak tekinthető a bíróságon. Például előfordult már, hogy a szülő írásban tiltotta meg az óvodának, hogy megengedje a gyermek érintkezését a másik szülővel. Ez a dokumentum jól jöhet a bíróság előtt, hiszen alátámasztja szerzője magatartását. Ha a szülő csak szóban tiltotta az érintkezést, az óvodai nevelők tanúvallomása igazolhatja a kapcsolattartás akadályozását.

Ismételten hangsúlyoznám a bizonyítás fontosságát. A 742/845/23. sz. ügyben a Csernyihiv Megyei Priluki Városi és Járási Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az a tény, hogy a gyermek apja megemlítette, akadályozva van a fiával való érintkezésben, nem lehet alapja a viszontkereset kielégítésének, mivel a gyermekkel való kapcsolattartás akadályozása esetén az apának jogában áll a gyámhatósághoz vagy bírósághoz fordulni a kapcsolattartás akadályainak elhárítását kérve. Az apa azonban nem nyújtott be bizonyítékot a bíróságnak arra vonatkozóan, hogy az illetékes hatóságokhoz fordult volna ez ügyben.

Esetünk szempontjából ugyancsak mérvadó a Legfelsőbb Bíróság 2018. október 3-án házasság felbontása és gyermekek lakóhelyének megállapítása ügyében született határozata (756/12322/16-ц sz. ügy, 61-12656св18 sz. eljárás), amely megállapította, hogy az anya megfelelően látja el a gyermekeket, gondoskodik róluk, biztosítja a megfelelő fejlődésüket és nevelésüket. A bíróság nem tárt fel olyan körülményt, amely miatt a gyerekek ne élhetnének az édesanyjukkal. Az apa által hivatkozott körülmény, miszerint az anya akadályozza a gyermekekkel való kommunikációt, nem befolyásolhatja a gyermekek lakóhelyének meghatározását, mivel nem fosztja meg a felperest (az apát) attól a jogától, hogy a bírósághoz forduljon az akadályok megszüntetése, a gyermeknevelésben való részvétele módjának meghatározása iránti kérelemmel (lásd: https://reyestr.court.gov.ua/Review/77009176!).

A fentiekből levonható a következtetés, hogy a gyermek lakóhelyének megállapításával kapcsolatos vita bírósági rendezése során a jelentős körülmények közé tartozik az egyik szülő jogellenes magatartása is, ami a másik szülő gyermekével való kapcsolattartásának akadályozását illeti, mivel az ilyen magatartás ellentétes a gyermek érdekeivel, sérti azt a jogát, hogy mindkét szülővel érintkezzék azok válása után. Ugyanakkor önmagában ez a körülmény nem lehet perdöntő a gyermek elhelyezésének kérdésében, mivel a gyermekkel való érintkezés akadályainak elhárítására, a láthatás szabályozására az érintett szülőnek jogában áll a gyámhatósághoz vagy a bírósághoz fordulni.

hk