Újabb provokáció: törvénytelenségre buzdították képviselőtársaikat, majd a „KMKSZ” ‒ UMP betiltását kérvényezték beregszászi ellenzéki képviselők

2023. december 21., 11:50 , 1191. szám

A Beregszászi Városi Tanács december 20-án tartotta meg soron következő plenáris ülését, mely ezúttal is eseménydúsra sikeredett.

A napirendi pontok áttekintése és a szavazások után két ellenzéki frakcióvezető erős provokációt intézett a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt ellen, illetve törvénytelen dologra szerették volna rávenni a képviselő-testület valamennyi tagját – mondta el az ülést követően Darcsi Karolina, a „KMKSZ” – UMP frakcióvezetője.  „Nevezetesen Vitalij Antyipov, a Jevropejszka Szolidarnyiszty párt – mely mindössze három képviselővel rendelkezik a tanácson belül, s közülük egy éppen a mai ülésen tette le képviselői mandátumát – frakcióvezetője, valamint Kovács Zoltán, az Andrij Baloga Csapata Párt beregszászi frakcióvezetője, akik többek között azt kérték a képviselő-testület valamennyi tagjától, hogy intézzenek levelet Magyarország miniszterelnökéhez, sürgetve az európai uniós támogatásokat, illetve a csatlakozását Ukrajnának. Tájékoztattam a képviselőket az ukrán államfő №671/2021. rendeletéről, mely szerint külföldi magas rangú diplomatának, államfőnek vagy magas pozícióban lévő személynek kizárólag Ukrajna elnöke, Ukrajna Miniszteri Kabinetje és Ukrajna külügyminisztere intézhet levelet, észrevételt, megkeresést. Amennyiben a helyi képviselő is szeretne valami hasonló dolgot elkövetni, akkor elsősorban az ukrán külügyminisztériumot, Ukrajna elnökét, illetve az ukrán miniszteri kabinetet kell megkeresni. Nyilvánvalóan provokáció volt a célja a két képviselőtársnak” – fogalmazott Darcsi Karolina, folytatva: „Ezek után Kovács Zoltán egy nyílt beadványt olvasott fel, amelyet Ukrajna elnökéhez intézett, arra kérve őt, hogy tiltsa be a „KMKSZ” – Ukrajnai Magyar Párt tevékenységét a háború ideje alatt. Mondvacsinált, meg nem alapozott vádakkal illette a pártot, valamint olyan kitalációkat fogalmazott meg, amelyek ügyében a KMKSZ vélhetően feljelentést fog tenni, hiszen ez a pártunk becsületének a megsértése, lejáratása, s szándékos provokáció történt. Kíváncsi vagyok egyébként az ukrán ügyészség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat reakciójára az eset kapcsán, hiszen az, hogy két képviselő törvénytelenségre buzdítson egy teljes testületet, azt mindenképp elítélendőnek és felháborítónak tartom” – tette hozzá a KMKSZ-frakció vezetője.

„A tanácsülésen arra is emlékeztettem Vitalij Antyipovot, hogy 2017-ben, amikor az ő pártjának a vezetője – Petro Porosenko – volt Ukrajna elnöke, akkor a kárpátaljai magyarság éppen hozzá fordult több mint 67 ezer aláírással és számos beadvánnyal, melyekben arra kérték az ukrán törvényhozást és az államelnököt, hogy ne fogadják el akkori formájában a jogkorlátozó oktatási törvényt, ami később felvetette a ma is tapasztalható problémákat, s ami miatt például Ukrajna negatív véleményt kapott az oktatási törvényére többek között a Velencei Bizottságtól is. A KMKSZ már 2017-ben megfogalmazta a Petro Porosenkónak címzett levélben, hogy ha abban a formában aláírja az oktatási törvényt, az hátráltatni fogja Ukrajna európai uniós integrációját. Érdekes, hogy hol volt akkor Antyipov képviselő, aki már akkor is képviselő volt a Beregszászi Városi Tanácsban, de nem támogatta a választópolgárok akaratát, amit 67 ezren írtak alá. Most pedig úgy, hogy három képviselővel vannak jelen a tanácsban – amely azt is mutatja, hogy mennyi szavazatot ért el pártjuk a kistérségen belül –, leveleket fogalmaz meg a kistérség valamennyi lakosa nevében, miközben erre neki senki felhatalmazást nem adott” – szögezte le Darcsi Karolina.

Vitalij Antyipov már ezt megelőzően is számos esetben nyilvánult meg provokatívan, sőt magyarellenes kijelentéseket is többször fogalmazott meg a beregszászi városháza üléstermében, ráadásul hamis néven, Anti Viktorként szerzett magyar állampolgárságot, és 2019-ben a magyar rendőrség körözési listájának az első helyén szerepelt. Azt pedig, hogy mennyire hiteles Kovács Zoltán, aki magyarként kéri egy magyar párt betiltását – amit egyébként a háromtagú frakciójából senki nem támogatott –, az olvasóra bízzuk. Ők beszéltek demokráciáról, miközben az elnöki rendeletet hagyják figyelmen kívül. Azonban nem szabad elfelejteni: az, hogy valaki nem ismeri ezt a rendeletet, nem jelenti azt, hogy az nem létezik. Ez is mutatja, hogy képviselőkként tájékozatlanok voltak, s ezt az is alátámasztotta, hogy egy olyan kérdés kapcsán próbálták rávenni a törvényekkel szembemenő tevékenységre a képviselő-testületet, amelyről már az elmúlt héten döntés született Brüsszelben az európai uniós miniszterelnökök csúcstalálkozóján.

„A mai akció provokatív szándékát mutatja az is, hogy a két képviselő levelét, kérvényét vagy beadványát – hiszen ezt maguk sem tudták meghatározni – ők maguk sem írták alá. Ha emögött komolyabb szándék áll, akkor a képviselő adja hozzá a nevét, illetve az aláírását, s ne csak negyven percig provokálja a többi képviselőt a tanácsteremben” – kommentálta az esetet Darcsi Karolina.             

lexi