„A kárpátaljai magyarság egyetlen fegyvere a remény”

Évértékelő interjú Brenzovics Lászlóval, a KMKSZ elnökével

Már hagyomány, hogy a Kárpátalja minden évi első lapszámában az elmúlt évet értékelő interjút közöl a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével. Nincs ez másként 2024-ben sem. Brenzovics Lászlót a KMKSZ tevékenységéről, Magyarország és Ukrajna viszonyának alakulásáról és a kárpátaljai magyarság előtt most, az évkezdéskor felsejlő, reménykedésre okot adó lehetőségekről kérdeztük.

– A KMKSZ működését milyen mértékben befolyásolja a jelenlegi háborús helyzet?

– A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség több mint harminc évvel ezelőtt azért alakult, hogy képviselje a kárpátaljai magyarság érdekeit, segítse a megmaradását és fejlődését. Ennek a feladatának minden körülmények között igyekezett eleget tenni. Nyilván most vagyunk a legsúlyosabb helyzetben, éppúgy, mint Ukrajnának valamennyi polgára, hiszen ez a háború mindenre kihat, így a KMKSZ tevékenységére is. Mindennek ellenére sikerült a szervezetet életben tartani, a KMKSZ él, működik, s azt hiszem, többé-kevésbé megfelelt azoknak az elvárásoknak, amelyeket a tagságunk és magyar közösségünk támasztott velünk szemben. A KMKSZ által létrehozott alapítványokon keresztül a támogatások megérkeztek az igénylőkhöz. A Szövetség képviselői a különböző tanácsokban folytatták a tevékenységüket, és sikerült ebben a rendkívül nehéz időszakban jogsegélyszolgálatot nyújtani a rászorulóknak. Indítottunk egy olyan programot is, amelyben segítettük azokat a betegeket, akik nem tudják finanszírozni a kezelésüket. Nem utolsósorban, aktívan részt vettünk azokban a tárgyalásokban, egyeztetésekben, amelyek végül az ukrán nyelvtörvény és oktatási törvény módosításához vezettek.

– A Szövetség alapítványaival szemben folytatott bűnvádi eljárások már befejeződtek?

– Újabb fejlemény nincs, azonban ezeket az ügyeket nem zárták még le. Arról, hogy mi a szándék, nincs tudomásunk. Máig nem született vádirat az ügyészség részéről, és azt nem terjesztették a bíróság elé. Mindezek ellenére az alapítványok az elmúlt évben működtek, mint ahogy működnek jelenleg is. Ezeknek az alapítványoknak rendkívül nagy szerepe van, hisz a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítványon keresztül folytatódnak a különböző szociális támogatási programok, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány által pedig az iskolai és óvodai programok, valamint ezen keresztül biztosítjuk a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola működését. Továbbá az Egán Ede-alapítvány is működik, és új támogatási programot indít mezőgazdasági vállalkozók számára.

– Nem vegzálják mostanság az alapítványok munkatársait? Mert korábban lehetett ilyen esetekről hallani.

– Az utóbbi időben nem voltak kihallgatások, és újabb dokumentumokat sem kértek az alapítványainktól. Annak ellenére, hogy az említett eljárások még folyamatban vannak, jelenleg az alapítványok viszonylag zavartalanul tudnak működni.

– Elnök úr, az ön ellen 2020-tól folyó bűnvádi eljárással kapcsolatban van valamilyen változás? Mint köztudott, akkor nagyon súlyos vádakkal, hazaárulással és szeparatizmus finanszírozásával vádolták meg, amit azóta sem sikerült bizonyítania az ukrán titkosszolgálatnak.

– Azzal kapcsolatban sem lehet semmit tudni. Ellenem sincs vádirat, tehát egy alvó ügyről van szó, viszont nem zárták le. Ez ügyben a két évvel ezelőtt kialakult helyzet semmit nem változott.

– Most hogyan látja Ukrajna és azon belül a kárpátaljai magyarság helyzetét?

– Mind Ukrajna, mind a kárpátaljai magyarság helyzete tragikus. A háború második éve tart, nem látjuk a végét, s közben irtózatos rombolást végez. Ukrajna lakossága 1991-ben, a Szovjetunió széthullásakor 52 millió embert tett ki, most különböző becslések szerint 25, legfeljebb 30 millió, tehát megfeleződött. A termékenységi ráta 0,5, ami a legalacsonyabb a világon. Ebből a demográfiai válságból igen nehéz lesz – ha nem lehetetlen – Ukrajnának és Kárpátaljának is kijönnie. S akkor még nem beszéltünk a korfáról. Tudjuk, hogy elsősorban a fiatalok és a nők tartózkodnak külföldön, az otthon maradt lakosságban pedig rendkívüli mértékben felülreprezentáltak az idősebb generációk, és ez egyre inkább így lesz. Azt is tudjuk, hogy az ország véglegesen eladósodott, s keleten rendkívül nagyok a pusztítások. Azáltal, hogy a háború a pénznek a nagy részét elviszi, természetesen az infrastruktúrába sem tudnak befektetni, emiatt ott is rendkívül nagy problémák jelentkeznek már most is, és jelentkeznek majd a jövőben. Mihamarabb békére lenne szükség.

Hasonló folyamatok vannak a kárpátaljai magyarság körében is. Közösségünk jelentős része külföldön tartózkodik, elsősorban Magyarországon, a korfával és a demográfiai helyzettel a mi esetünkben is problémák vannak. Ráadásul negatív módon befolyásolja a helyzetet, hogy nem lehet látni, mikor ér véget a jelenlegi állapot, és mit hoz a jövő.

– Miként értékeli a magyar kormány Ukrajnával és Kárpátaljával kapcsolatos politikáját?

– A magyar kormány, Magyarország kiállt és kiáll azért, hogy visszaadják a kárpátaljai magyarság jogait, ez ügyben konfliktusokat is felvállal. Láthatjuk, hogy ez valamifajta eredményre vezetett, hiszen az ukrán parlament – paradox módon pont a Porosenko-párt által benyújtott javaslatot támogatva – villámgyorsan és jelentős mértékben módosított az oktatási és nyelvtörvényben lévő jogszűkítő intézkedéseken. A mostani állapot sem tökéletes, hiszen számos korábbi jogunkat nem kaptuk vissza, azonban kétségtelen, hogy a törvénymódosítás jó irányba tett lépés. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy akkor mire való volt ebben az ügyben a 2017-től folyamatosan zajló hangzavar, ha ezt már akkor jobban meg lehetett volna oldani.

– Az említetteken túl is rendkívül feszült az ukrán és a magyar kormányzat közötti viszony…

– A két ország közötti feszültség nem új keletű. Még Porosenko elnök idején kezdődött a viszony romlása. Mi, kárpátaljai magyarok valamennyien érzékeltük, hogy egy korábban elképzelhetetlen mértékű propagandakampány indult Magyarország és a kárpátaljai magyarság ellen, ami folyik jelenleg is. Mindenfajta alaptalan és teljesen abszurd vádakkal támadták Magyarországot, ami óhatatlanul rontotta a két ország kapcsolatát. Ugyan Magyarország tett gesztusokat: történetének legnagyobb humanitárius segélyprogramját folytatja Ukrajna vonatkozásában, melyben hangsúlyosan szerepel Kárpátalja is; többször járt Ukrajnában Novák Katalin elnök asszony is – azonban ezek a gesztusok nem hoztak érdemi javulást. A két kormányzat esetében van egy kardinális nézetkülönbség a háborúval kapcsolatban. Magyarország elismeri Ukrajna területi egységét és elítéli az orosz agressziót, támogatott mindenféle szankciós intézkedést Oroszország vonatkozásában és befizet azokba az alapokba, amelyekből az EU támogatja Ukrajnát, azonban fegyvert nem szállít és folyamatosan sürgeti a mihamarabbi tűzszünetet és békét. A magyar politika döntéshozói kezdettől úgy vélik, hogy ez a háború a frontokon nem nyerhető meg. Ez az álláspont nyilván feszültséget okoz a két ország között.

A másik ok pedig az, hogy másfajta véleménye van Magyarországnak Ukrajna EU-csatlakozásáról is. Szerintük Ukrajna nem kész az EU-csatlakozásra, ezt meg kellene fontolni. Ugyanakkor a magyar kormány nem gördített akadályt korábban a társulási szerződés és most a csatlakozási tárgyalások megkezdése elé sem. A legutóbbi hírek szerint érintkezésbe lépett Szijjártó Péter magyar külügyminiszter és az ukrán elnöki adminisztráció vezetője, tárgyalásokat készítenek elő Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij között. Mindez reménykeltő, ha sikerül jól előkészíteni a találkozót, ott pozitív folyamatok is elindulhatnak a két ország között. Sajnos ilyen hosszas torzsalkodás után igen nehéz lesz normalizálni a viszonyt.

– Mit gondol Magyarországnak a kárpátaljai magyar közösséget megcélzó támogatáspolitikájáról?

– Ez számunkra nagyon fontos dolog. Azt hiszem, hogy a kárpátaljai magyarság intézményeit anyaországi támogatás nélkül rendkívül nehéz lenne fenntartani. Ezek a támogatási formák már 2014 után megjelentek, hiszen az akkori ukrajnai forradalom és a kialakuló belső feszültségek jelezték azt, hogy nehéz időszak következik. Emiatt a többi határon túli közösségre is kiterjesztett támogatási rendszereken túl a kárpátaljai magyarság speciális támogatásformákban is részesült, amelyek elsősorban a tanárok, az orvosok és a kulturális területek dolgozóinak a támogatását célozzák. Ezenkívül nagyon fontos az oktatási-nevelési támogatás is. Mindezeknek köszönhetően a kárpátaljai magyarok jelentős támogatáshoz jutnak, illetve a támogatási programjaink után befizetett adóból – ami ugyancsak jelentős – az ukrán költségvetés mellett profitálnak az önkormányzatok is. Ezek a támogatási formák a jövőben is folytatódnak.

– Ön szerint van remény arra, hogy a háború befejezése után újra egy gyarapodó, fejlődő közösség legyen a kárpátaljai magyarság, Ukrajna pedig egy élhető ország?

– Gulácsy Géza (a KMKSZ alelnöke – a szerk.) írta valahol, hogy a kárpátaljai magyarság egyetlen fegyvere a remény – ebben van igazság. Azt hiszem, valamennyi kárpátaljai magyarnak az a vágya, hogy legyen béke Ukrajnában. Azonban be kell valljuk, hogy a béke megteremtése után sem vár ránk könnyű időszak. Őseink az első és a második világháború után is rendkívül nehéz időket éltek át; ebből a tapasztalatból is látszik, hogy nemcsak maga a háborús időszak, hanem az utána következő sem egyszerű. Eddig még minden háborút béke követett, reménykedjünk abban, hogy ez minél hamarabb bekövetkezik, s akkor újra hozzáfoghatunk a dolgok helyreállításához. A kárpátaljai magyarság többször bizonyított története folyamán, most is látjuk, hogy a háborús viszonyok ellenére sem esett szét mint közösség és fenn tudja tartani az intézményeit. Ha kedvezőbb lesz a környezet, akkor reménykedhetünk abban, hogy magyar közösségünk meg tud maradni a szülőföldjén és újra fejlődni tud.

Badó Zsolt