Sportrendezvények a magyar kultúra napján
Guton a magyar kultúra napja tiszteletére sportversenyeket is szerveztek, melyeknek a községi klub biztosított helyszínt. Itt felnőtt és ifjúsági kategóriában volt lehetőség asztaliteniszezni, sakkozni, dámajátékozni és dartsozni.
Egymás után érkeztek a csapatok Nagybégányból, Kisbégányból, Dédából, Asztélyból és Kígyósról.
A megnyitón részt vettek a rendezvény szervezői és támogatói, a KMKSZ BKSZ elnöke, Sin József, valamint a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke, Peres László. Köszöntötte a versenyzőket Jusztin Miklós beregszászi magyar konzul, Szimcsera János, a Nagybégányi kistérség alpolgármestere, Dublej Marianna, a kistérség oktatási osztályának vezetője.
A megnyitón mindannyian kiemelték a sport, a versenyek fontosságát, a mindennapi testedzés jelentőségét, az egészséges nemzet eszméjének propagálását a társadalmunk körében.
Már a megnyitón nyerni lehetett ajándékokat: Sin József beszédében több kérdést is feltett a magyar himnusz megszületéséről, aki leghamarabb helyesen válaszolt, ajándékot kapott.
A megnyitó után beindult a „nagyüzemi” versengés, 43 fiatal nevezett be a különféle versenyekbe, a díjakat a különböző településekről érkező ifjú versenyzők testvériesen elosztották egymás között. A legváratlanabb eredmény asztaliteniszben született, ahol a Kígyósról érkezett Turi Zoltán diadalmaskodott.
A szép ajándékok kiosztása után következett a felnőttek versenye, ahol szintén az asztalitenisz volt a legnépszerűbb sportág, több mint húszan, köztük Jusztin Miklós konzul úr is versengett a bajnoki címért. A felnőtt kategóriában összesen 38-an vettek részt, így 81-re emelkedett a versenyzők száma.
A felnőtt korcsoportban asztaliteniszben Nagy Attila, dámajátékban Deák István, dartsban Deák Dezső, míg sakkban Sin József lett a győztes. A győztesek és a helyezettek kupákat, okleveleket és szép ajándékokat vehettek át.
A körzeti versenyek után a nap záróakkordjaként asztalhoz invitálták a versenyzőket, ahol igazán finom bográcsgulyás és gyümölcsök várták a résztvevőket.
sj