Andrij Sevcsenko lett az ukrán futball első embere
Az Ukrán Labdarúgó-szövetség (ULSZ) január végén Kijevben megtartott tisztújító közgyűlésén az egykori aranylabdás Andrij Sevcsenkót választották meg a testület elnökévé. A húsz évvel ezelőtt a világ legjobb labdarúgójává megválasztott Sevcsenko a tisztséget közel tíz éve betöltő Andrij Pavelkót váltotta a poszton.
A kijevi Futball Házában sorra kerülő eseményen 94-ből 93-an (Sevcsenko tartózkodott) adták le voksukat az ukrán labdarúgó-válogatottban korábban 111-szer szereplő Sevcsenkóra, aki 48 góljával máig is a válogatott gólrekorderének számít.
A most megválasztott vezető elődje, Andrij Pavelko 2015 óta töltötte be a posztot, de fél éve már előzetes letartóztatásban van, mivel az ellene felhozott vádak szerint visszaélt a nemzetközi segélyalapokból befolyt pénzösszegekkel, elpazarolta a futballpályák építésére és fejlesztésére szánt költségvetési pénzeket.
Az öt évre megválasztott Sevcsenko első lépésként jelentősen csökkentette a szövetség vezetői apparátusát, hisz az eddigi 12 fős elnökhelyettesi posztból mindössze hármat hagyott meg. Ennek következményeként olyan egykori futball-legendák maradtak állás nélkül, mint Oleh Protaszov, Olekszij Mihajlicsenko vagy Anatolij Demjanenko. Az új elnök első helyettese Pavel Bojcsuk lesz, akit az elmúlt két évtizedben mindenki csak Sevcsenko ügyvédjeként és jogi tanácsadójaként ismer, és akire a Milan egykori ikonja új feladatkörében is első számú segítőként számít.
A másik két helyettese közül az egyben az ukrán válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó Szerhij Rebrov lesz majd, aki a tervek szerint a nagy válogatott mellett az összes korosztályos válogatott munkáját is koordinálja majd. A korábban a Fradi trénereként három éven át dolgozó Rebrov első nagy feladata az együttesnek a németországi Eb-re való kijuttatása lesz a márciusban esedékes pótselejtezőkön.
A harmadik elnökhelyettes, Olekszandr Sevcsenko feladata az ország régióival történő kapcsolat fenntartása és ápolása lesz, ami a háború kezdete óta eltelt időszakban nem volt éppen zökkenőmentes.
Ennek az egyik példája éppen szűkebb régiónk, Kárpátalja, ahol december elején éppen az váltott ki nagy felháborodást, hogy az ULSZ megfosztotta élvonalbeli licencétől az ungvári Avanhard Stadiont, illetve az ukrán felsőházban szereplő Minaj FC hazai mérkőzéseinek otthont adó Minaj-arénát egészen addig, amíg a két sportlétesítményt nem látják el esti mérkőzések lejátszására is alkalmas fényszórókkal.
„A háború kitörését követően az élvonal hat csapatának biztosítottunk hónapokig ideiglenes otthont, a Minaj mellett itt játszotta hazai mérkőzéseit a Dnyipro–1, a Vorszkla Poltava, a Zorja Luhanszk és mások is” – fakadt ki teljesen jogosan az akkori döntés ellen Ivan Duran, a Kárpátaljai Megyei Labdarúgó-szövetség (KMLSZ) elnöke. „2022-ben az esti világítás hiánya valahogy nem jelentett problémát” – tette hozzá. Igaz, azóta a hazai szövetség első embere már személyesen is tárgyalt Sevcsenkóval, és ígéretet kapott arra, hogy hamarosan megoldást találnak erre a helyzetre.
Nem sokkal cikkünk megírását követően a KMLSZ központjából már olyan hírek érkeztek, hogy az országos szakszövetségtől meg is kapták azt a licencet, amely engedélyezi az élvonalbeli mérkőzések lebonyolítását a két kárpátaljai stadionban.
(jakab)



