„A magyar nyelv az itt élőknek az a kapocs, mely összetartja a szülőföldjéhez ragaszkodó helyi közösséget”

Az 58. Magyar Nyelv Hete programsorozat Munkácson

Ezúttal a kárpátaljai Nagydobrony, Munkács és Beregszász adott otthont a budapesti székhelyű Anyanyelvápolók Szövetsége által 58. alkalommal szervezett Magyar Nyelv Hete programsorozatnak. A Vári Fábián László Kossuth-díjas kárpátaljai költő tollából származó „Csak őrizz meg bennünket, édes, édes anyanyelv” mottó jegyében lebonyolított rendezvény helyi társszervezője a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetsége.

A szerdai nyitóalkalom után a Magyar Nyelv Hete programsorozat április 25-én a Munkácsy Mihály Magyar Házban folytatódott, ahol nyitányként a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanulóinak előadásában a jelenlévők A munkácsi vásártéren… kezdetű népdalt hallhatták, melyet 1912-ben Bartók Béla jegyzett le népdalgyűjtő körútja során a szomszédos Dercen községben. Ezután elsőként Pfeifer Anita, a magyar ház kulturális menedzsere üdvözölte a résztvevőket, aláhúzva: megtiszteltetés számukra, hogy az idei évben Munkács városa, azon belül a Munkácsy Mihály Magyar Ház adhatott otthont e nívós eseménynek.

Kristofori Olga, a Munkácsi Szent István Líceum igazgatója felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy az anyanyelvhasználat terén Munkács már valójában a szórványvidékhez tartozik, s ebből adódóan az itt élő magyaroknak sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tenniük anyanyelvük megőrzése érdekében. Elmondása szerint a magyar nyelv egyre inkább háttérbe szorul a vegyes házasságokban, sőt a magyar tannyelvű iskolákban tanuló gyerekek a szünetekben egymás között többnyire az államnyelven kommunikálnak. Éppen ezért az itt élő magyarok számára egyfajta küldetést jelent napjainkban a magyar nyelv megőrzése – tette hozzá az iskolaigazgató.

Bármekkora kőrakás kövei közül valamennyi csupán holt anyag, egyenként csak diribdarabok, ugyanakkor eggyé faragva, összeillesztve és csiszolva magasabb minőségben átlényegülve életre kelnek, megtelnek lélekkel – fogalmazott levelében Juhász Judit, az Anyanyelvápolók Szövetségének elnöke, aki egészségi állapota miatt az eseményen személyesen nem tudott részt venni. „Mi, akik anyanyelvünk ügyéért munkálkodunk a katedrán vagy az iskolapadban, munkahelyünkön vagy a családunkban, egyenként alig jutnánk egyről a kettőre, de összekapaszkodva őrzői, védelmezői, formálói lehetünk és vagyunk is a magyar nyelvnek. Ezt itt, Kárpátalján igazán nem kell bizonygatnunk, csak tisztelettel fejet hajtanunk azok előtt, akiknek egy háború sújtotta ország kisebbségeként naponta meg kell küzdeniük szülőföldjükért, magyarságukért, a megmaradásért” – tolmácsolta Juhász Judit üzenetét Kovács Zsuzsanna, az Anyanyelvápolók Szövetségének irodavezetője.

„A rendezvény célja a magyar nyelv, az anyanyelv értékeinek fénybe állítása, a kisebbségi létben élő helyi magyarság lelkiállapotának erősítése. És bizony megsokszorozza erőnket és hitünket az a tudat, hogy nem vagyunk egyedül, hiszen velünk együtt ünnepel ezen a héten az anyanyelvápolók egész közössége” – jelentette ki köszöntőjében Szántó Edit, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének elnöke, aláhúzva: anyanyelvünk őrzése, ápolása rendkívül fontos feladata közösségünknek, hiszen „soha nem látott veszélybe került édes anyanyelvünk, minden eszközzel igyekeznek korlátok közé szorítani használatát. […] Résen kell hát lennünk, vigyáznunk kell anyanyelvünkre, mert ha az elvész, mi is elveszünk mint nemzet. A nyelvben élünk, az anyanyelv nemzeti létünk hajléka; a nyelv múlt, jelen és jövő, művészet, érték és öröm, a nyelv gyermeké és felnőtté, közös, a miénk: mi magunk vagyunk” – jegyezte meg.

A köszöntéseket követően a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanulóinak az anyanyelv szeretetét hangsúlyozó verses-zenés összeállítását láthatta a közönség.

Az Anyanyelvápolók Szövetsége nem véletlenül választotta a Kossuth-díjas Vári Fábián László 1984-ben írt, Illyés Gyula fejfája előtt című megrendítő versének befejező sorait az idei Magyar Nyelv Hetének jelmondatául – „Csak őrizz meg bennünket, édes, édes anyanyelv!” – hiszen ennek szellemében szóltak a helyi fiatalokhoz, a jelenlévő érdeklődőkhöz a konferencia soron következő előadói.

„Csak anyanyelvemen lehetek igazán én” – vallotta Kosztolányi Dezső. Nyelvünkkel pedig szorosan összekapcsolódik személyiségünk, egyéniségünk, beszédstílusunk. Török Annamária Kazinczy-díjas rádióbemondó, a Médiaakadémia Montágh Testületének beszédtanára erre fókuszált Személyiségünk megjelenése a beszédünkben című előadásában. Nem elég jó adottságokkal megszületni, az adottsággal kell tudni élni, nagyon keményen kell azon dolgozni, szorgalmasan gyakorolni és sokat gondolkodni arról, ami megérintett minket, hogy az hivatássá tudjon érni bennünk – konstatálta, hozzátéve: azért jó szépen beszélni, mert mi magunk válunk tőle szebbé, kifejezőbbé, hitelesebbé. Ehhez pedig hozzájárul a testtartás, a légzés és a koncentráció, melyet gyakorolni kell, majd ráérezni mindezek előnyére, s saját hasznunkra fordítani.

Hnatik-Riskó Márta, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum magyar nyelv és irodalom tanára A kárpátaljai magyar irodalom üzenete a mai fiataloknak: Holnap is élünk! című előadásában átfogóan érintette a „ma Kárpátaljának nevezett vidék” magyar irodalmát, melynek vonatkozásai már Anonymus Gesta Hungarorum című krónikájában is említést nyertek. Az ezer évre visszanyúló történelmi tényekkel és a későbbi korokban született irodalmi művekkel példázva megerősítette a hallgatóságot abban, hogy merjék elültetni a felnövekvő nemzedék elméjében annak magvacskáját, hogy van mire büszkének lennünk: büszkék lehetünk szülőföldünkre, egyedi anyanyelvünkre, arra, hogy kárpátaljai magyarok vagyunk. A közelmúltban az Év tanára díj külhoni kategóriában kitüntetett pedagógusa izgalmas előadásában részletesen kifejtette azt is, hogy létezik egy egységes Kárpát-medencei magyar irodalom, melynek részét képezik az „elszakított nemzetrészek” alkotói és művei, hangsúlyozta: „Az Illyés Gyula-i ötágú síp mellett hatodik sípként jelen van a kárpátaljai magyar irodalom is: A magyar irodalom HATODIK SÍPja olyan, mint a SUGARAS UTAKON VERGŐDŐ SZÉL, de mindig találtunk magunkban annyi LENDÜLETet, hogy összefogva, EGYÜTT annak tudatában éljünk, hogy TETTBEN A JELLEM, és bízzunk abban, hogy HOLNAP IS ÉLÜNK – ami egyszerre remény és felelősség” – zárta biztató és egyben kötelezettséget sugalló üzenetét a vidékünkhöz köthető kiadványok címeit felhasználva Hnatik-Riskó Márta.

„Az egészséges nemzeti büszkeségre szükség van ahhoz, hogy tiszteljem a másik embert is magam mellett” – szögezte le művelődéstörténeti előadásában Popovics Béla munkácsi helytörténész, aki a XX. század történelmi eseményeire hivatkozva alaposan, részletekbe menően mutatta be vidékünk irodalmi vonatkozásait, kiemelve a kárpátaljai identitás kialakulásának körülményeit, e csodás táj természeti szépségeit és nevezetességeit, melyekre méltán lehet büszke mindenki, aki otthonának tekinti a régiót, ahol évszázadokon át együtt élt békében és egyetértésben megannyi nép és nemzet.

A nap utolsó előadója Iván Éva, a Derceni Középiskola magyartanára, módszerész volt, aki a magyar nyelv szépséges tájain kalauzolta a közönséget. Előadásának mottójául Faludy György Óda a magyar nyelvhez című művének sorait választotta: „Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk”. „Legfőbb feladatunk s óhajunk: jövőt nevelni, embert és magyart” – kezdte prezentációját Iván Éva, így folytatva: „Hogy is tehetnénk ezt másképpen, mint a számunkra legdrágább, édes, ékes anyanyelvünkön! Mit jelent számunkra a magyar nyelv itt, a Kárpátok alján? Az életet, s azt a csodát, hogy mi itt magyarul vagyunk emberek; az otthont, amibe beleszülettünk; egy szilárd alap ez számunkra, melyért küzdeni kell, hisz ez megmaradásunk záloga, ez a megtartó erőnk” – húzta alá az előadó, aki ezután megosztott néhány, a tanulói fogalmazásaiból kiragadott szívhez szóló és rendkívül őszinte gondolatot. Előadásában felhívta a figyelmet arra az örök igazságra is, mely szerint „magyarként élni, magyarnak lenni mást jelent az anyaországban, s mást jelent itt, a Kárpátok alján”, hiszen a magyar nyelv az itt élőknek az a kapocs, mely összetartja az „ibolyányi kis szülőföldünkhöz” ragaszkodó helyi közösséget – tette hozzá.

A rendezvény zárásaként a Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola kiskórusa egy lélekemelő dalt adott elő.

CsA