Jermak ismét beszélt Szijjártóval
A folyamatos párbeszéd keretében Andrij Jermak, Ukrajna Elnöki Hivatalának vezetője telefonbeszélgetést folytatott Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével. Az Elnöki Hivatal honlapján megjelent közlemény szerint a felek megvitatták az ukrán–magyar kapcsolatok fő kérdéseit, valamint további lépésekről egyeztettek az együttműködés fejlesztése érdekében.
Andrij Jermak és Szijjártó Péter hangsúlyozták az állandó személyes kapcsolattartás fontosságát a kölcsönösen előnyös megoldások felkutatása és a kétoldalú kérdések rendezése érdekében.
A beszélgetőpartnerek megjegyezték, hogy a kommunikáció a tervek szerint halad – zárul a közlemény.
Magyar részről nem kommentálták a kapcsolatfelvételt.
Jermak és Szijjártó legutóbb április 19-én egyeztetett, ugyancsak telefonon. Az MTI tájékoztatása szerint a felek áttekintették a kisebbségi jogok helyreállításával foglalkozó munkacsoport eddigi tevékenységének eredményeit. Az Elnöki Hivatal közölte, Jermak és Szijjártó megállapodott, hogy továbbra is közös erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy elősegítsék az ukrán elnök és a magyar miniszterelnök közötti találkozót „a közeljövőben”.
(hk/president.gov.ua)