Ittas sofőr okozott halálos hármas közlekedési balesetet

2024. május 9., 11:50

Szerdáról csütörtökre virradó éjjel érkezett bejelentés a rendőrségre egy személygépkocsi és két kamion közúti balesetéről a Munkácsi járásban található Beregszentmiklós (Csinagyijovo) közelében.

A nyomozók azonnal a helyszínre mentek, átvizsgálták a baleset helyszínét és kiderítették annak körülményeit. Megállapítást nyert, hogy egy Škoda típusú személygépkocsit vezető Kishídvég (Paszika) község 39 éves lakosa elvesztette uralmát a jármű felett, a szemközti sávba hajtott és nekiütközött egy VOLVO kamionnak, ezt követően egy másik VOLVO kamionnak csapódott. Az ütközések következtében a személygépkocsi árokba borult.

A Škoda 44 éves utasa a helyszínen belehalt sérüléseibe. Az autó sofőrjét megvizsgálták, a vérében 1,3 ppm alkoholt találtak, ami a megengedett határérték közel 7-szerese. Ráadásul az is kiderült, hogy a sofőr bírósági határozattal eltiltva vezetett.

A kamionsofőröket is megvizsgálták, ők józanul ültek a volánnál. A nyomozók büntetőeljárást indítottak. A Škoda sofőrjét őrizetbe vették és ideiglenes letartóztatásba helyezték. Tettéért 10 évig terjedő szabadságvesztésre számíthat, járművezetési jogának elvonásával ugyanilyen időtartamra. Az ügyben tart a nyomozás.

(Facebook/RV)