Vasárnapi üzenet: 2024. május 12.

„Tudom, hogy állhatatos vagy, terhet viseltél az én nevemért, és nem fáradtál meg, de az a panaszom ellened, hogy nincs meg már benned az első szeretet. Emlékezzél tehát vissza, honnan estél ki, térj meg, és tedd az előbbi cselekedeteidet, különben elmegyek hozzád, és kimozdítom gyertyatartódat a helyéből, ha meg nem térsz.”

(Jel. 2, 3–5)

Amikor János apostol Patmosz szigetén raboskodik a hitéért és Krisztusért hordozva a megpróbáltatásokat, Isten különös dologgal ajándékozza meg, mintegy biztatásként: látomást ad neki az egyház jövőjéről. Mai igeszakaszunkban egy rövid üzenetet olvashatunk, amely az efézusi közösségnek szól, ám bármelyik mai gyülekezethez is szólhatna.

Mindenképpen érdemes kiemelnünk, hogy az efézusi gyülekezet egy jól működő, élő közösség volt, akkoriban Ázsia legnagyobb gyülekezete. Élték a mindennapi életüket, végezték a szolgálataikat. Jó lelki háttérrel rendelkeztek, remek szolgálattevőik voltak. Hosszú időt töltött itt Pál apostol, s ami jelen igerészünket illetően talán még érdekesebb, János apostol is. A hagyomány szerint éveket töltött el a gyülekezet püspökeként, és valahol nagyon közelinek érezhette magához ezt a közösséget. Nem véletlen tehát, hogy amikor az Úr Jézus látomásban üzenetet bíz rá Jánosra, akkor ezzel a közösséggel kezdi. János apostol egyénisége egy kissé tükröződni látszik a gyülekezeten, amelyben évekig szolgált. A Szentírás Jánosról egyrészt úgy beszél, mint a szeretet apostoláról, de az evangéliumok azt is elmondják, hogy fivérével, Jakabbal együtt a „mennydörgés fiai” elnevezést kapták. Az efézusi gyülekezetben is ez a két jellemvonás tűnik fel: egyrészt harciasok, kitartók, kemények, másrészt rengeteg szeretet van bennük. Csodálatos, amikor egy gyülekezetben ezek egyszerre megvannak. Akkor tud jól működni Krisztus egyháza, ha egyrészt szeretetet sugároz magából, de nem enged a tévtanításoknak, a kor szellemének, a külső nyomásnak vagy a közvéleménynek. Az efézusi gyülekezet azonban egy idő után túl harciassá vált, s ahogyan maga az Úr fogalmaz: elhagyta az első szeretetet. A kezdeti lelki buzgóság átcsapott törvénykezésbe, s a szeretet helyébe a keménykezű egyházi irányítás lépett. Soha nem válhat javára Isten népének, ha a krisztusi szeretetet valami másra cseréli fel. Tekintsünk önmagunkra, a mai egyházi közösségeinkre. Sokszor megdöbbenő, mennyire ridegek és hivatalosak tudunk lenni. Papírok halmaza borít bennünket, egyházjogi paragrafusok szorítanak, s miközben kormányzati eszközökkel irányítani próbálunk, vajon megvan-e még bennünk az a szeretet, ami a lélekmentéshez, az épüléshez, a tényleges krisztusi élethez szükséges? Ma, amikor történelmi viharokban vagyunk, különösképpen fontos emlékeznünk erre: vissza kell térnünk az első szeretethez. Az Úr nem változott meg, az Ő irántunk való szeretete sem. Mi viszont megváltoztunk, megkeményedtünk, egymástól elidegenedtünk. Isten megtérésre hív, az Ő szeretetének erőterébe akar újra bevonzani, s megtanítani úgy szeretni egymást, ahogyan Ő szeret bennünket. Engedjünk hát neki! Ámen.

Szimkovics Tibor
ráti és minaji lelkipásztor