Kívül-belül megújult az Árpád-kori templom és a parókiaépület
Hálaadó istentisztelet Makkosjánosiban
Megújult templomáért és gyülekezeti házáért adott hálát Istennek a Makkosjánosi Református Egyházközség június 2-án. Az 1321-ben épült templomot zsúfolásig megtöltötték a gyülekezeti tagok, az egyházkerület és a Beregi Református Egyházmegye vezetői, valamint az egyházmegye lelkészei és a vendégek.
Az ünnepi alkalom kezdetén Tóth László, Bereg megye esperese mondta az apostoli köszöntést és az előimát.
Isten igéjét Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke hirdette János evangéliuma második részének 2–12. versei alapján. A püspök a kánai menyegzőn történtekre is utalva, a megújult templom kapcsán kijelentette: „Csoda történt. Ha a kárpátaljai református közösségnek az életét nézem, a háború óta eltelt időszakot, akkor azt mondhatom, hogy mi csodajelek között élünk. Megtapasztaljuk az Isten hatalmát, nagyságát, erejét. Ez a templom is csoda, ahogyan megújult, megváltozott, és reménykedem abban, hogy a gyülekezet valóban csodaként éli meg ezeket az eseményeket, s nemcsak a mai napot, hanem az ide vezető utat. […] Kedves testvéreim, van olyan korszak, amikor hűséggel, kötelességtudóan helyt kell állnunk a szülőföldünkön, a gyülekezetünkben, a tisztségünkben. Vannak olyan időszakok, amikor nem ér fülig a szánk, de tele van a szívünk Isten iránti bizalommal, aki ma is meg tudja változtatni a helyzetet, és tudjuk, hogy meg is változtatja. Gyermekévé, népévé fogadott bennünket, és az ő országában helyet készített. Ez a megújult templom legyen mindenkor a jánosi református közösségnek az a hely, amely mutat a mennyei otthonra, hazára. Ahogyan ide vár bennünket a mi Istenünk, ugyanúgy hazavár a mennyei atyánk” – zárta az igemagyarázatát Zán Fábián Sándor.
A hittanos gyermekek szolgálatát követően Balázs Antal, a makkosjánosi református gyülekezet lelkipásztora köszöntötte a meghívott vendégeket, majd dr. Hadnagy István gondnok, aki egyben a Beregi Református Egyházmegye főgondnoka, ismertette az idén 703 éves templom történetét, és bemutatta a felújítás során elvégzett munkát. Elmondta, hogy az 1321-ben épült templomot a tatárok 1566-ban feldúlták, majd 1595-től lett a reformátusoké. A beregszászi zsinat jegyzőkönyvei 1593-ban Jánosit már teljes jogú anyaegyházként említik, ebben az időben magába foglalta a balazséri híveket is. A templom többszöri átépítése ellenére mindmáig megőrizte eredeti stílusjegyeit. Mostani felújítását 2022 őszén kezdték el, mely során a teljes templomhajó új külső vakolatot kapott, és a toronnyal együtt újra lett festve. Új pléhborítás került a falcsúcsokra, újak a faragott, tölgyfa bejárati ajtók. Cserélték továbbá a templom padozatát, a karzat borítását, kijavították a belső vakolatot, és az alsó egyméteres szinten azt is cserélték. Új az aljzatbeton, és újak a járólapok, a falak mellett kavicsos szellőzőárok lett kialakítva. A gyönyörű padok, karzat, bútorok és faragott díszítőelemek Buda Erik asztalosmester munkái. Bár nincs, és nagyon régen volt helyben lakó lelkésze a mára már csak 382 főt számláló gyülekezetnek, a 130 éves parókiaépületet is teljesen felújították. Új tetőt, kívül-belül új vakolatot, új villanyvezetékeket, nyílászárókat, esővízcsatornát, fúrt kutat, padlózatot és bútorokat kapott. Dr. Hadnagy István elmondta, hogy a templom mellett álló, 130 m2 alapterületű épületre nagy szüksége van a gyülekezetnek, hisz helyszínt biztosít a gyülekezeti alkalmaknak, bibliaóráknak, nyári gyermekheteknek, ott folyik a hittan és KT-oktatás, és ott tartják a presbiteri gyűléseket is. A főgondnok a 160 ülőhelyet biztosító templom és a parókia felújításának támogatását Isten után Magyarország Kormányának, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, a Gustav Adolf Werk (GAW) segélyszervezetnek, az egyházkerület és az egyházmegye vezetőségének és munkatársainak, valamint a Kunhegyesi Református Egyházközségnek köszönte meg. Majd üzent a távolba kényszerült gyülekezeti tagoknak: „A makkosjánosi református gyülekezet él és Istent követve élni akar itt, Kárpátalján, és mindenkit nagyon haza várunk, a megújult templomban, közösen Istent dicsérni!” – fogalmazott dr. Hadnagy István.
Köszöntötte az ünneplő gyülekezetet Nagy Béla, az egyházkerület főjegyzője, dr. Gyebnár István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának ügyvivője, Bakos Erzsébet, Makkosjánosi elöljárója, Egressy Miklós, a Makkosjánosi Görögkatolikus Egyházközség parochusa, valamint Nagy Kálmán, a kunhegyesi testvérgyülekezet lelkipásztora, aki a templom megújításához való hozzájárulásukon túl, Baranya Pál gondnokkal hozott egy, a vidékük jelképének számító Miska-kancsót, amit úrasztali vázaként használhatnak majd a jánosiak, a szintén a kunhegyesiek által ajándékozott úrasztali terítő mellett.
Köszöntötte még a gyülekezetet v. Pocsai Vince nyugalmazott lelkipásztor, aki több mint 30 éven keresztül hirdette a jánosi gyülekezetben Isten igéjét.
Nemzeti imádságunk eléneklése és az áldásvétel után a 421. dicséret éneklésével ért véget Makkosjánosi református templomában a hálaadó istentisztelet.
Badó Zsolt