Biztonsági megállapodást írt alá Ukrajna és Svédország

2024. június 5., 08:45 , 1213. szám

Május 31-én Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Ulf Kristersson svéd miniszterelnök szerződést írt alá a két ország közötti biztonsági együttműködésről. A megállapodást Stockholmban látták el kézjegyükkel a vezetők, ahol Zelenszkij részt vett a harmadik Ukrajna–Észak-Európa csúcstalálkozón – jelentette a DW.

Kristersson miniszterelnök úgy fogalmazott, hogy a megállapodás „az önök Oroszország elleni védekezése iránti hosszú távú elkötelezettségünk bizonyítéka”, és „erős jelzés Oroszországnak: értelmetlen folytatni a háborút feltételezve, hogy a nyugati országok elfáradnak”. „Támogatásunk nem szűnik meg” – hangsúlyozta.

A szerződés alapján Svédország 2024 és 2026 között 75 milliárd svéd korona (mintegy 6,5 milliárd euró) katonai segélyt nyújt Ukrajnának, ami körülbelül évi 2,2 milliárd eurót tesz ki. A dokumentum tízéves futamideje alatt a segély összege emelkedni fog – jelezte az Ukrán Elnöki Hivatal (OP) sajtószolgálata.

Ukrajna katonai támogatása kiterjed a légierőre és a légvédelemre, a páncélozott járművekre, tüzérségre, a tengeri biztonság fokozására, az aknamentesítésre és a pilóta nélküli repülő szerkezetekre.

Svédország emellett támogatja Ukrajna védelmi és ipari potenciáljának fejlesztését, és kétoldalú együttműködést alakít ki a svéd védelmi termékek javításának, karbantartásának, illetve gyártásának ukrajnai lokalizálására.

A megállapodás önálló blokkjai tárgyalják az ukrán „békeformula” támogatását, a szankciókat, a kártérítést és az agresszor Oroszország bíróság elé állítását, valamint az Ukrajnának a gazdaságélénkítés, az újjáépítés és a kritikus infrastruktúra védelme terén nyújtandó segítséget.

Emellett Svédország egyértelműen megerősítette, hogy támogatja Ukrajnát az EU- és NATO-tagság felé vezető úton – hangsúlyozta az OP.

Később bejelentették, hogy a stockholmi látogatás során az ukrán elnök Norvégiával és Izlanddal is biztonsági szerződést kötött.

(szcs/dw.com)