Egy csaknem kudarcba fulladt hódítás

Az Inka Birodalom nehéz legyőzése

2024. június 20., 09:35

Az utolsó nagy hódító Sapa Inka (inka uralkodó), Huayana Capac 1525-ben (más forrás szerint 1527-ben) hunyta le örökre szemét. A főfeleségétől származó legidősebb fia, Huascar és az elfoglalt Quitói Királyság trónörökös nőjével kötött házasságából született fia, Atahualpa között szinte azonnal testvérháború robbant ki az Inka Birodalom fölötti uralomért, ami jelentős vérveszteséggel járt. Atahualpa győzött, ám a harc elültével sem lett igazi béke, az állam az összeesküvések s a megtorlások komor időszakába süllyedt. Ekkor jelentek meg a színen a spanyol konkvisztádorok.

Vezérük, Francisco Pizarro hírhedt volt kegyetlenségéről és gátlástalanságáról. A már meghódított panamai területekről 1532-ben egy igen kicsiny hadsereggel indult meg az Inka Birodalom meghódítására. Előbb a partok mentén haladtak, majd elindultak a birodalom belseje felé. Atahualpa az ősi fővárostól, Cuzcótól jóval északabbra, Cajamarca városában tartózkodott. Őrszemei révén hamar tudomást szerzett a behatoló seregről, ám máig sem tudni, miért, de nem támadta meg azt. Még azt sem lehet kizárni, hogy reménybeli szövetségest látott bennük Huascar pártja ellen. Cajamarcában egy palotát bocsátott Pizarro és konkvisztádorai rendelkezésére, majd november 12-én kíséretével ünnepélyes látogatásra indult oda. A spanyolok azonban elsősorban tűzfegyvereik és lovasságuk bevetésével lemészárolták a kíséretet, köztük a testőröket is, az uralkodót pedig foglyul ejtették. Hiába volt hatalmas hadserege az Inka Birodalomnak, a túlközpontosított államban minden az istenként tisztelt Sapa Inka szavától függött, Atahualpa pedig csak azt parancsolhatta, amire Pizarro rákényszerítette. A fogság meg is törte az uralkodót, aki végül beleegyezett abba, hogy hűséget esküszik I. Károly spanyol királynak (V. Károly néven német-római császárnak), de kérte, hogy hatalmas váltságdíj fejében engedjék szabadon. Pizarro megesküdött rá, hogy teljesíti a kérését, ám annak ellenére, hogy egy jókora termet színültig megtöltöttek a birodalom megannyi városából odahordott arany- és ezüstkincsekkel, a konkvisztádorok vezére – félve attól, hogy Atahualpa ellene fordul, és egyesíti a perui erőket – kivégeztette a Sapa Inkát. Ekkorra a Panamában további toborzás végett hátrahagyott alvezére, Diego Almagro is megérkezett, jelentős erősítéssel. Az V. Károly által Peru helytartójává kinevezett Pizarro pedig báburalkodót akart állítani a szétzilált birodalom élére, aki engedelmességre kényszeríti majd a lakosságot. Előbb Atahualpa testvérét, Toparca herceget szemelte ki a célra, s elindult vele Cuzco felé, hogy ott megkoronáztassa. A herceg azonban váratlanul elhunyt, az inkák pedig – éledezve bénultságukból – megkezdték a szervezett ellenállást, újabb és újabb támadásokat indítva a konkvisztádorok ellen, akik igaz, hogy mindegyiket visszaverték, de minden egyes katona elestével gyengülni kezdtek. Ekkor díszes kíséretével egy inka nagyúr, az Atahualpa által megöletett Huascar testvére, Manko herceg kereste fel Pizarro táborát, és megkérte a hódítók vezérét, hogy ültesse trónra. A konkvisztádor kapott az alkalmon, és Cuzcóban megkoronáztatta a herceget, aki uralkodóként az inkák legendás őse, Manko Capac nevét vette fel.

Pizarro ezt követően hozzálátott a gyarmati uralom kiépítéséhez, gyarmati központként megalapította Limát, az udvarában csendesen éldegélő Manko Capac pedig lassan megismerkedett a spanyolok fegyvereivel, a gyakorlatozásokon látott harcmodorukkal, majd miután Pizarro az Inka Birodalomnak a mai Chile északi felén fekvő területei meghódítására küldte Almagrót, hirtelen eltűnt az udvarból. Majd parancsára óriási inka sereg állt talpra, mely támadásba lendült a konkvisztádorok ellen, Manco Capac pedig tehetséges hadvezérként, a spanyoloktól elsajátított hadtudományi ismeretekkel irányította a hadműveleteket. Nem nagy számban, de acél- és tűzfegyvereket is zsákmányolt, s harcosai egy részét ezek használatára képezte ki, melyekkel az inkák éppolyan jól bántak, mint korábbi tulajdonosaik, sőt kisebb perui lovasság is rohamozta a spanyolokat a tőlük zsákmányolt lovakon és páncélban. A különböző városokba szorult konkvisztádorok elleni leghatékonyabb ostromszerekként pedig gyújtónyilakat és gyújtóbombákat vetettek be. Érctartalmú köveket izzítottak fel, azokat szurokkal bekent gyapotlabdákba burkolták, majd parittyákkal kilőtték. (Amúgy a fémeszközök készítésében a peruiak a bronzkorszakig jutottak el.) És hiába volt fejlettebb a konkvisztádorok fegyverzete, az inkák túlereje kezdte felmorzsolni őket. Pizarro és katonái már nemcsak a munícióból, hanem az élelemből is kezdtek kifogyni. Egyre biztosabbá vált a hódítók veresége, amikor Almagro visszafordult, mivel nem bírt az észak-chilei hegyvidéken épp akkor tomboló jeges szélviharokkal, a dermesztő hideggel. Visszatérése után pedig a megerősödött spanyolok védelemből támadásba mentek át, s ha nehezen is, de leverték a nagy felkelést. Manko Capacot azonban sohasem fogták el, míg élt, folytatta gerillaháborúját a perui hegyekben.

Ami viszont Almagrót illeti, Pizarro megmentése jogán részt követelt a hatalomból, ő akarta uralni Cuzcót és Peru déli részét. Eredménytelen tárgyalások után fegyveres küzdelem robbant ki a két konkvisztádor között. Pizarro győzött, majd kivégeztette volt harcostársát és megmentőjét. Pár év múlva viszont Almagro hívei egy este saját palotájában rohanták meg a helytartót, s a vacsoraasztalnál kaszabolták le több tisztjével és barátjával együtt. Mire válaszul Pizarro egyik testvére, Gonzalo szervezett felkelést Almagro volt főemberei ellen, s még jó ideig ölték egymást a koncért a konkvisztádorok. Csak a császári-királyi udvar húzott hasznot az értékes gyarmatból.

Lajos Mihály