Egy kárpátaljai faluból a felvidéki szórványba
A szórványközösségek magyar azonosságtudatának erősítésére, a határon túli magyarság és az anyaországi magyarok közti kapcsolatának szorosabbá tételére, közösségépítő és megtartó tevékenységek céljával hívta életre a Petőfi Sándor Ösztöndíjprogramot 9 éve a Nemzetpolitikai Államtitkárság. Az ösztöndíjasok szeptembertől júniusig tevékenykednek őrhelyükön. A programba idén 5 kárpátaljai fiatal nyert felvételt, akik tevékenységük végéhez értek e hónapban. Elsőként Bíró Bernadett-tel beszélgettünk, aki az ugocsai Forgolányból a felvidéki Zselízre került 9 hónapra.
– Kérem, röviden mutatkozzon be.
– Kárpátalja egy kicsiny falujában, Forgolányban születtem. A helybeli általános iskola elvégzése után felvételt nyertem a Péterfalvai Református Líceumba, 2017-ben pedig a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola magyar nyelv és irodalom szakára, melyet a tavalyi év során sikeresen befejeztem. Már gyerekkoromtól kezdve igyekeztem segíteni ott, ahol arra a legnagyobb szükség volt: mind kulturális, oktatási, mind egyházi téren. Igyekszem mindig ott lenni, ahol szükség van rám. Aki segítséget kér, annak nem szoktam nemet mondani.
– Meséljen a befogadóintézményről, ahová került!
– Fogadószervezetem a Csemadok Zselízi Alapszervezete. Ez a nagy múltú szervezet napjainkban már 75. évfordulóját ünnepelte. Kulturális és sportesemények szervezése a fő tevékenységük. Ezek nem mindennap vannak, viszont az időm hasznos eltöltése érdekében a helyi alapiskola és a református közösség életébe is bekapcsolódtam. Az utóbb említett két szervezet szintén régi múltra tekint vissza, s a történelmi viharokat átvészelve a helyi magyarság életében központi szerepet játszik.
Csak pozitív fogadtatásról tudok számot adni. Az alapiskola igazgatóhelyettesével beszélgetve megkérdeztem, hogy álltak a jövetelem híréhez. Elmondta, hogy innentől kezdve értem is felelősek minden tekintetben. Arra törekedtek, hogy megtaláljam és jól érezzem magam a közösségükben.
– Hogyan ítéli meg azt a közösséget, milyen kihívásokkal küzdenek, mik a kiemelendő értékek?
– Zselízen fele-fele arányban van a magyar és a szlovák lakosság. Pár éve nem így volt: többen voltak a magyar ajkúak. Ezt a csökkenést elsősorban a vegyes házasságok idézik elő, továbbá sokan úgy vélik, az államnyelv presztízse sokkal nagyobb, ezért választják többen a szlovák nyelvű óvodákat és alapiskolákat. Ám ez tévhit, hisz megannyi szakmájában sikeres és értékes ember került ki az itteni magyar oktatási intézményekből.
– Az ösztöndíjas időszaknak e hónapban vége. Milyen programokat sikerült megvalósítani?
– Különböző rendezvények szervezéséhez és megvalósításához járulok/járultam hozzá. A helyi református egyházközség és az alapiskola vérkeringésébe is bekerültem. Az ő munkájukat is igyekszem minél aktívabban segíteni.
Az alapiskolában a könyvtári adatbázis frissítése folyamatban van, sikerült megvalósítani egy beiratkozási kampányvideót, ami reméljük fellendíti a magyar oktatási intézmények választását. Író-olvasó találkozót szerveztünk Martin Viviennel, korábbi felvidéki PSP-ösztöndíjassal, ahol a Kovács Vilmos Irodalmi Társaság és a Credo tagjai mutatkozhattak be, elhozva egy csipetnyi történelmet, irodalmat, ezáltal egy csipetnyi otthont, egy kis Kárpátalját. A református egyházzal együttműködve nyugdíjasklubot indítottunk, gyermek-istentiszteleteken bibliai történetek oktatásából is igyekszem kivenni a részem. Igyekeztünk népszerűsíteni a magyar nyelv és kultúra napját is. Továbbá több csapatépítő programot sikerült lebonyolítanunk.
– Milyen érzései vannak az itt eltöltött 9 hónap után?
– Szerintem többünket egy új élethelyzet küszöbén kettős érzések vesznek körül: félelem és egyfajta kíváncsiság. Bennem is ezek az érzések voltak, amikor megtudtam sikeres pályázati eredményemet. Féltem, hogy a rám bízott feladatokat nem tudom kellőképpen elvégezni, és féltem az új környezettől is, hogy nem sikerül majd beilleszkednem. Mindezeket felülmúlta kíváncsiságom, mely rávett arra, hogy kilépjek a félelem burkából. Már az első nap éreztem és láttam a kedvességet, s az eltelt idő, a többi nap, hónap mindezeket csak még jobban megerősítette. Adni jöttem, de ez idáig csak kaptam: rengeteg odafigyelést, bátorítást, ölelést, szeretetet és egy új családot.
LI
