Tanévzáró és diplomaátadó a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán

187-en vették át diplomájukat

2024. június 29., 11:50 , 1217. szám

A beregszászi református templomban került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RF KMF) tanévzáró és diplomaátadó ünnepségére június 28-án. Az ünnepélyes keretek között megtartott rendezvényen az intézmény alapképzésein (BA, BSc) tanulmányaikat befejező 187 hallgató kapta kézhez a végzettséget igazoló oklevelét.

Az ünnepség a hagyományokhoz hűen a történelmi és nemzeti lobogók, valamint a főiskola zászlójának behozatalával vette kezdetét. Az egybegyűlteket elsőként Margitics János főiskolai lelkész, a Beregszászi Református Egyházközség lelkipásztora köszöntötte a 103. zsoltár 1–5. verséből vett igeszakasszal, majd elhangzott nemzeti imádságunk, valamint a Rákóczi-főiskola himnusza.

„A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola társadalmi beágyazottsága, szerepe és hatása Kárpátalján, a Beregszászi járásban, illetve Beregszász városában megkérdőjelezhetetlen. A főiskola – amellett, hogy a Beregszászi kistérség egyik legnagyobb munkáltatója és ezáltal közvetlenül és közvetve az egyik legjelentősebb adózója is – meghatározó oktatási, tudományos, kulturális és sportközpont” – jelentette ki évértékelő beszédében Csernicskó István, a II. RF KMF rektora. Kifejtette, hogy az intézmény képzési kínálata egyre bővül: míg 2020-ban csupán 19-féle képzést hirdettek alap- és mesterképzés szintjén, a következő tanévre már 30 képzési programra várja a főiskola a jelentkezőket. Fokozatosan gyarapodik a hallgatói létszám is: miközben 2020-ban 939 hallgatóval kezdték a tanévet, a 2023/24-es év már 1 371 diákkal indult.

„A beregszászi főiskola olyan oktatási intézményhálózatot alakított ki, ahol az óvodától az egyetemig, sőt a felnőttképzésig és továbbképzésig kínálunk tanulási lehetőséget a kárpátaljaiak számára. Ebben a ma már szinte egész Kárpátalját átfogó struktúrában több mint ötezer fiatal képzése, oktatása folyt ebben a tanévben” – szögezte le a rektor, hozzátéve: a Rákóczi-főiskola az egyetlen olyan felsőoktatási intézmény egész Ukrajnában, amely rendelkezik nemzetközi intézményi akkreditációval.

Az eddig elért eredmények alapján a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola feltűnt a hazai és nemzetközi egyetemi rangsorok listájában is. Az ukrajnai felsőoktatási intézmények rangsorában az intézmény a 211. helyre került 2023-ban, miközben 2022-ben még 21 helyezéssel hátrébb állt. A «ТОП–200 Україна 2024» rangsorban is sikerült előrébb lépnie: a főiskola idén a 155. helyen szerepel, a 2023-as pozícióhoz mérten 30 helyezést ugorva előre. A világ több mint 31 ezer felsőoktatási intézményét számontartó Webometrics rangsorban a 2022-es helyhez képest több mint 1 700 helyet léptek előre 2023-ra. „A közösen elért eredmények, az objektív számok és mutatók alapján mára egyértelmű: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola 2024 nyarára szakmailag megérett arra, hogy akár egyetemmé alakuljon. Csak rajtunk múlik, megtesszük-e ezt a lépést” – tette hozzá Csernicskó István, aki a nemzetközileg elismert tudományos sikerek mellett kiemelte az intézményi eredményeket is. A főiskola történetében az első diplomaátadó ünnepségre 2001. június 20-án került sor. Az első diplomát Ábrány Diána tanító szakos kolléga vehette át. A mai napig mindösszesen 3 830 felsőfokú végzettséget igazoló oklevelet adtak ki, összesen 2 473 személynek. Ma ismét kerek számokhoz érkeztek a diplomák nyilvántartásában: a főiskola történetének négyezredik oklevelét Piroscsák Orsolya földrajz szakos hallgató veheti ma át, a 2 500. személy pedig, aki diplomát szerez náluk, nem más, mint Berghauer Kincső Anna turizmus szakos végzős diák, akinek édesanyja és édesapja itt, a főiskolán váltak egy párrá, hiszen mindketten itt szereztek diplomát 2003-ban.

„Sok-sok ember munkájának eredménye mindaz, amiről eddig szó esett. A kollégáknak köszönöm, hogy munkájukkal hozzájárultak a sikerekhez, a hallgatóknak, diákoknak pedig azt, hogy amikor minket választottak, megtiszteltek bennünket a bizalmukkal” – mondta a rektor sok sikert kívánva a végzősöknek céljaik eléréséhez, s végül egy Vergilius-idézettel zárta beszédét: „Nulla salus bello, pacem te poscimus omnes” – mely magyarul annyit tesz: „Nincs öröm a háborúban, mindenki békét akar”.

Panyi Miklós miniszterhelyettes, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a végzős hallgatók mellett külön köszöntötte azokat az édesapákat, szülőket és hozzátartozókat, akik a háború miatt nem lehettek jelen a diplomaátadó ünnepségen. „A mai nap legfontosabb üzenete a remény üzenete: a megmaradásba, a megújulásba, a közösség erejébe, egy gyarapodó jövőbe vetett makacs hit. Sőt, több mint hit: elköteleződés, társadalmi szerződés, nemzeti küldetés” – jelentette ki a miniszterhelyettes.

A kárpátaljai magyar közösség – ahogyan a történelem során annyiszor – küzd és kitart szülőföldje, anyanyelve és a magyar kultúra, a közösség mellett, sőt mindeközben dolgozik saját és a térség jövőjének építésén is – konstatálta Panyi Miklós, hozzátéve: „Méltó ápolása ez államférfiaink, szellemi nagyjaink, szabadságharcosaink örökségének, s méltó megtestesülése az ezeréves Kárpát-medencei magyar küldetésnek.”

Az államtitkár beszédében kiemelte, hogy a közel két és fél éve tartó háború ellenére a tény, hogy a kárpátaljai magyar közösség legfontosabb bástyája, a Rákóczi-főiskola működik egy, a háborút megelőző évekre jellemző, közel kétezres létszámmal, magas minőségben, rendkívül gazdag képzési kínálattal, ez bizony a főiskolát vezető elnyűhetetlen, határozott és kitartó vezetők mellett a sok száz, sok ezer fiatal döntésének is köszönhető, akik az elmúlt időszak ellenére is Kárpátalja, a kárpátaljai magyar anyanyelvű oktatás, a kárpátaljai élet mellett tették le a voksot.

„A magyar nyelv és kultúra megőrzése, ahogyan a magyar oktatás is, mindannyiunk ügye, nemzeti ügy. Azt az értékteremtő és közösségmegtartó munkát, amelyet egy határon túli oktatási intézmény nyújtani tud, a magyar kormány eddig is minden lehetséges módon támogatta, és ez­után is támogatni fogja” – szögezte le felszólalásában Panyi Miklós.

A köszöntőket követően a végzős hallgatók nevében Temető Ádám matematika szakos végzős diák mondott köszönetet, majd a hallgatók fogadalmat tettek, melynek szövegét a történelem szakot befejező Orosz Melánia olvasta elő diáktársainak.

A diplomák általános ismertetése után Csernicskó István rektor és Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnöke átadták a szakonként felvonuló végzősök okleveleit.

Az ismert diákhimnusz közös eléneklését követően Orosz Ildikó szólt a friss diplomásokhoz. Beszédében a tartós siker hat összetevőjét helyezte a diákok szívére útravalóul, kiemelve a naprakész információ, az intuíció, a kezdeményezőkészség, az eltökéltség, az intenzitás, valamint a mindezeket összekötő integritás fontosságát. A főiskola elnöke Winston Churchill egy gondolatát idézve arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy „A siker nem végleges, a kudarc nem végzetes: az számít csak, hogy legyen bátorság a folytatáshoz”. Mindezek mellett a Gulágot megjárt Placid atya túlélési szabályaira is felhívta a figyelmet: „A szenvedést nem szabad dramatizálni, nem szabad keresni azt, ugyanakkor keresni kell az élet apró örömeit. S bár nem vagyunk tökéletesek, de meg kell mutatnunk, hogy különbek, értékesek vagyunk. Soha ne feledjük azt sem, hogy akinek van hova kapaszkodnia, annak könnyebb elviselnie a szenvedést.”

A diplomaátadó ünnepség végén a történelmi egyházak képviselői áldást kértek a jelenlévőkre, majd a rendezvény a Szózat eléneklésével zárult.                       

CsA