Kelemen Hunor: Az RMDSZ-nek meg kell ismételnie a jó választási eredményt

2024. július 3., 08:56 , 1217. szám

Kelemen Hunor szerint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) az erdélyi magyar közösség bizalmának köszönhetően az utóbbi 20 év legjobb választási eredményét érte el június 9-én, most az a legfontosabb, hogy a maratoni választási év második felében is meg tudja ismételni ezt az eredményt.

Az RMDSZ elnöke a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) kolozsvári ülésén múlt csütörtökön megállapította: a szövetség az erdélyi magyarság egyetlen hiteles képviselője. Elmondta: az RMDSZ a magyar érdekképviselet eszköze, az erdélyi magyar közösség szervezője, amelynek az önkormányzati jelöltjeire az idei választásokon a (magyar pártokra adott) szavazatok jóval több mint 90 százaléka érkezett.

Kelemen Hunor szerint az RMDSZ győzelme az erdélyi magyar közösségnek a győzelme, amely bebizonyította: olyan erős és önálló közösség, amely felelősséget vállal a saját jövőjéért, a sorsáért, felelősséget vállal a szülőföldjéért. Leszögezte: a magyar közösséget nem lehet figyelmen kívül hagyni vagy megkerülni, amikor Brüsszelben vagy Bukarestben őt érintő döntést hoznak.

(MTI/Kárpátalja)