Székely hang és szó Szerbiában kárpátaljai szemmel

A szórványközösségek magyar azonosságtudatának erősítésére, a határon túli magyarság és az anyaországi magyarok közti kapcsolatok szorosabbá tételére, közösségépítő és megtartó tevékenységek céljával hívta életre a Petőfi Sándor Ösztöndíjprogramot 9 éve a Nemzetpolitikai Államtitkárság. Az ösztöndíjasok szeptembertől júniusig tevékenykednek őrhelyükön. A programba idén 5 kárpátaljai fiatal nyert felvételt, akik tevékenységük végéhez értek a mult hónapban. Sorozatunk következő megszólalója Vaskeba Hajnalka beregszászi fiatal, aki már második alkalommal tért vissza az egykori bukovinai székelyek leszármazottai közé Szerbiába.

– Kérem, mutatkozzon be.

– Vaskeba Hajnalka vagyok, beregszászi születésű, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceumban érettségiztem, majd politológusként tanultam a Debreceni Egyetemen, mellette pedig a II. Rákóczi Ferenc Kárpátalja Magyar Főiskola történelem szakán diplomáztam. Ezt követően a Eötvös Loránd Tudományegyetem mesterképzésén közösségi és civil tanulmányok szakon végeztem. Tanulmányaim után munkába álltam a fővárosban a Máltai Szeretetszolgálat egyik európai uniós programjának koordinátoraként. A világjárványt követően Németországban hátrányos helyzetű gyerekkel foglalkoztam másfél évig. Itt nagyon sok tapasztalatot gyűjtöttem. Majd jelentkeztem a Petőfi Sándor- és a Kőrösi Csoma Sándor-programba, végül pedig Szerbiába kerültem.

– Hová került az ösztöndíjprogram által?

– Először a 2022/2023-as évben voltam ösztöndíjas Pancsován és Hertelendyfalván. Nagyon pozitív fogadtatásról tudok beszámolni, nem volt új számukra, hogy ösztöndíjas tevékenykedik náluk, hiszen a program kezdete óta mindig került ide valaki. Nagy szívvel és kedvességgel fogadtak, befogadtak a helyiek. Jelenleg Pancsován lakom, ami a fővárostól 20 km-re található, s ennek a városnak a külvárosa Hertelendyfalva, Székelykeve és Sándoregyháza. Tevékenységemhez tartozik több civil szervezettel való együttműködés. Ezekben a településekben közös – kivéve Székelykevét bukovinai –, hogy székelyek telepedtek meg bennük az 1800-as évek végén, tehát az itt élő magyarok a bukovinai székelyek leszármazottai, s a mai napig őrzik kultúrájukat, hagyományaikat. Több helyen beszélik még a székely nyelvjárást, de a székely varrottast is viselik, amely akár különlegessége is azoknak a településeknek, ahol én dolgozom.

– Milyen kihívásokat és kiemelendő értékeket lát ezekben a közösségekben?

– A közösség megmaradása a tét, az asszimiláció, az elvándorlás nagy kihívásai ezeknek a településeknek, ahol ösztöndíjasok teljesítenek szolgálatot. Az idősebb közösség viszi tovább a hagyomány lángját, amely óriási értéke ennek a régiónak. De a fiatalok körében nagy az elvándorlás aránya. Emiatt redukálódik a megszületendő gyerekek száma, akik ide magyar iskolába járnának. A kihívások ellenére kiemelném a megmaradás vágyát. Az itt élők fontosnak tartják, hogy gyökereiket megtartsák, hagyományaikat megéljék, a kultúrát éltessék.

– Milyen programokat sikerült megvalósítani?

– Mindkét ösztöndíjas időszakban októberben érkeztem, így az ’56-os forradalomra való megemlékezéssel kezdtem az ittlétemet. Idén a június 4-i megemlékezés zárta az általam szervezett események sorát. Minden településen más-más programok valósulnak meg, így kiemelnék mindenhonnan egyet. Kevevárán az egyesület születésnapja és a templombúcsú októberben van, mely egy nagy esemény a helyieknek, itt ezeknek a programoknak a megvalósításában segédkeztem. Pancsován a Mikulás-várás, illetve a bor és a hagyományok napjának szervezésében is közreműködtem. Sándoregyházán februárban az anyanyelv nemzetközi napjának szervezésében vettem részt, ilyenkor több nemzetiség képviselői is fellépnek kultúrájukat bemutatva. A legtöbb rendezvény megrendezésében Hertelendyfalván vettem részt. Innen kiemelném a házasság hetét, mely az én kezdeményezésem által indult el a református és a katolikus egyház közreműködésével. Ezenkívül volt gyermekfarsang, Tamási Áron-emléknap, s a bukovinai székelyek idetelepedésének 140. évfordulóját is megünnepeltük. Mentorom vezetésével különbözőképpen és más-más formában segédkezem minden településen. Emellett vannak heti rendszerességű programok is, ilyenek például a táncpróbák, ahol mint tag én is részt szoktam venni. Anyanyelvápoló órákat is vezetek hetente.

– Hogyan értékeli a szórványban töltött időt?

– Bizton állíthatom: sokkal kevesebb lennék, ha nem kerülök ide. Rengeteget tanultam a bukovinai székelytől, székelyekről. Szakmailag is nagy tudást kaptam. Kölcsönös tanulási folyamat volt, hiszen én is sokat adtam. Érdeklődők voltak az otthonom, Kárpátalja iránt. Nem sajnálom az itt eltöltött időt. Ennek a programnak nagy lehetősége, hogy én magam dönthettem el, mire helyezem a fókuszt, mi az, amire fel akarom hívni a figyelmet. Akik elég merészek és bátrak, hogy 9 hónapra egy idegen országba költözzenek, azok próbálják ki ezt a lehetőséget. Az itt töltött idő – bármennyire is soknak tűnik, rendkívül gyorsan elrepül – nagyon hasznos mind szakmailag, mind emberileg. Életem nagyon kedves fejezete lesz ez az időszak, melyre mindig nagy elégedettséggel gondolok majd vissza.         

LI