Halábori kisfiú gyógykezeléséért fociztak Budapesten
Jótékonysági labdarúgótornát szervezett Budapesten az Összefogunk Ádiért Alapítvány. A megmérettetés célja az volt, hogy pénzt gyűjtsenek a halábori származású Major Ádám gyógykezelésére. A 10 éves Ádi Duchenne-izomdisztrófiában szenved. Ötéves korában derült ki róla, hogy egy örökletes genetikai betegséggel él együtt, ami idővel elsorvasztja az izmait. A Duchenne-szindróma versenyfutás az idővel. Jelenleg nincs rá gyógymód, de létezik egy génterápia, amely képes lelassítani a betegség lefolyását, időt nyerve ezáltal a betegnek. A család most erre a gyógyszerre gyűjt, a jótékonysági focitorna bevételét is Ádi génterápiájára fordítják. A gyógyszer ára elképesztően magas: több mint 1 milliárd forintba kerül. A jótékonysági labdarúgótornára 11 csapat nevezett, akikkel sok szurkoló érkezett, ők a helyszínen is adakozhattak.
Major Viktória, Ádi anyukája a helyszínen elmondta, hogy azért költöztek Budapestre, mert itt találtak olyan iskolát, amely megfelel a betegséggel küzdő kisfiú számára. „Az Összefogunk Ádiért Alapítványt tavaly januárban hoztuk létre, ezen keresztül is gyűjtünk Ádám génterápiájára. A kezelés 1,1 milliárd forintba kerül, így ennek az összegnek az eléréséhez szükség volt az alapítványunk létrehozására, mivel önerőből ezt lehetetlen lenne finanszírozni. A mai focitorna is erre gyűjt, 11 csapat, legtöbben kárpátaljaiak, de van Budapestről is csapat, a Magyar Sportújságírók Szövetségének válogatottja is jelen van. Nagyon örülünk, hogy ilyen sokan eljöttek és segíteni szeretnének, a jövőben is megpróbálunk hasonló rendezvényeket szervezni. Jelenleg 44 millió forintnál tart a gyűjtésünk, 1 év alatt jött össze ez az összeg. Lassan halad, de nyilván nagyon sok hasonló jellegű betegséggel küzdő gyermek van még, akiknek szintén gyűjtenek. Nem adjuk fel, bizakodunk, hogy idejében összegyűl az összeg, mivel ezt a génterápiát csak addig kaphatja meg, míg járóképes. Ádi már 10 éves. Ezzel a betegséggel élő gyerekek 10–12 éves korukban már kerekesszékre szorulnak, ami Ádinál már szinte mindennapos használatban van. Van még időnk, nem sok, de reméljük, összegyűlik a kellő pénzösszeg” – nyilatkozta az édesanya.
A kisfiú édesapja, Major Ádám így fogalmazott: „Nagyon örülünk, hogy ennyi csapat összejött. Legfőképpen annak, hogy sok kárpátaljai ismerős is volt, szinte otthon éreztük magunkat. Fantasztikus volt a hangulat. A kárpátaljai hagyományt akartuk összekötni egy jó céllal. Ez sikerült is. A jelentkezésekkel és a pályán kihelyezett dobozban összegyűlt adománnyal 2 355 000 Ft gyűlt össze. Hálásak vagyunk mindenkinek, aki időt és erőt, pénzt nem spórolva tett ezért a focitornáért.”
A hatalmas kihívás ellenére a család nem adja fel. A kezelési költség egy óriási összeg, de az Istenbe vetett hit és a közösség ereje ezen segíthet. Számokra lebontva így néz ki, ami esélyt adhatna Ádinak arra, hogy nőhessen, élhessen, élvezze az életet: a kezelés ára 1 100 000 000 forint. Ez egyetlen családnak felfoghatatlan. De sok embernek együtt talán mégis elérhető: 220 000 embert tenne ki 5000 forint (400–450 hrivnya)/főre lebontva. Egy ebéd, egy mozijegy, egy apró döntés ára. A Major családnak viszont a reményt, időt, Ádi jövőjét jelenti. Gondoljunk bele, hogy Kárpátalján több mint 1 millió ember él, köztük már kevesebb mint 150 ezer magyar. Magyarországon viszont több mint 9,6 millióan élnek. Talán így már nem is tűnik olyan soknak az a 220 000 ember, igaz? A Major család nem csodát kér, csak azt, hogy ne maradjanak egyedül.
Ha tudsz segíteni, kérjük, tedd meg! Ha van olyan ismerősöd, aki tudná támogatni a halábori kisfiú gyógykezelését, kérlek, szólj neki!
Aki segíteni szeretne, az alábbi számlaszámon teheti meg:
„ÖSSZEFOGUNK ÁDIÉRT” ALAPÍTVÁNY
10300002-13877454-00014909
IBAN: HU46 1030 0002 1387 7454 0001 4909
BIC (SWIFT) MKKBHUHB
B. TH.





