Gyulai Pál: Sóhaj
Szállj dalom, oh siralom sohajja,
És sírd el legszentebb könnyedet!
Emberi kény embert eltiporhat,
De ki az, ki szívet láncra vet?
Szállj kunyhóba és szállj palotába
És ápold a honfi bánatát
Légy sugár, légy harmat, mely virágnak
Késő őszig éltet, enyhet ád.
A bánatnak is vagyon virága
S néha öröm-magvakat terem
Hogy magadhoz méltókép örűlhess,
Érezd búdat, érezd, nemzetem!
1850.
Gyulai Pál irodalomtörténész, költő, író, egyetemi tanár, műkritikus 1826. január 26-án született, Kolozsváron. Tanúja volt a magyar nemzet olyan történelmi eseményeinek, mint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, az azt követő császári terror, az 1867-es kiegyezés stb. Az 1848-as forradalmi események idején Bethlen gróf gyermekeinek tanítója volt, majd otthagyta az állását, és csatlakozott a kolozsvári ifjúsághoz, sőt egyik vezetője lett, viszont a szabadságharc eseményeiben, harcaiban nem vett részt.
1879 és 1899 között a Kisfaludy Társaság elnöke volt, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, majd bekerült a főrendiházba, egy ideig jegyzője is volt.
A Sóhaj című versét 1850-ben írta, amikor Pesten tartózkodott, és a békepárti Teleki Domokos gróf titkáraként dolgozott. Testközelből tapasztalhatta meg a császári önkényt. A megszálló osztrák hatóságok megtorló intézkedései az egész nemzetet sújtották, mondhatni, minden magyar félelemben élt. Gyulai személyesen nem volt veszélyben, hiszen bár támogatta a nemzet szabadság utáni törekvéseit, a harcokban nem vett részt, Teleki gróf pedig jó kapcsolatokat ápolt a császári közigazgatás vezetőivel. Ennek ellenére vagy talán ebből kifolyólag érzett késztetést, hogy megírja a verset, abban bízva, hogy a vereség okozta sokkból is van kiút, és a nemzet egyszer újra megerősödik, ismét zászlajára tűzi a szabadság jelszavát.
„A bánatnak is vagyon virága // S néha öröm-magvakat terem // Hogy magadhoz méltókép örűlhess, // Érezd búdat, érezd, nemzetem!”
Lengyel János