Gyulai Pál: Sóhaj

Szállj dalom, oh siralom sohajja,

És sírd el legszentebb könnyedet!

Emberi kény embert eltiporhat,

De ki az, ki szívet láncra vet?

Szállj kunyhóba és szállj palotába

És ápold a honfi bánatát

Légy sugár, légy harmat, mely virágnak

Késő őszig éltet, enyhet ád.

A bánatnak is vagyon virága

S néha öröm-magvakat terem

Hogy magadhoz méltókép örűlhess,

Érezd búdat, érezd, nemzetem!

1850.

Gyulai Pál irodalomtörténész, költő, író, egyetemi tanár, műkritikus 1826. január 26-án született, Kolozsváron. Tanúja volt a magyar nemzet olyan történelmi eseményeinek, mint az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, az azt követő császári terror, az 1867-es kiegyezés stb. Az 1848-as forradalmi események idején Bethlen gróf gyermekeinek tanítója volt, majd otthagyta az állását, és csatlakozott a kolozsvári ifjúsághoz, sőt egyik vezetője lett, viszont a szabadságharc eseményeiben, harcaiban nem vett részt.

1879 és 1899 között a Kisfaludy Társaság elnöke volt, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, majd bekerült a főrendiházba, egy ideig jegyzője is volt.

A Sóhaj című versét 1850-ben írta, amikor Pesten tartózkodott, és a békepárti Teleki Domokos gróf titkáraként dolgozott. Testközelből tapasztalhatta meg a császári önkényt. A megszálló osztrák hatóságok megtorló intézkedései az egész nemzetet sújtották, mondhatni, minden magyar félelemben élt. Gyulai személyesen nem volt veszélyben, hiszen bár támogatta a nemzet szabadság utáni törekvéseit, a harcokban nem vett részt, Teleki gróf pedig jó kapcsolatokat ápolt a császári közigazgatás vezetőivel. Ennek ellenére vagy talán ebből kifolyólag érzett késztetést, hogy megírja a verset, abban bízva, hogy a vereség okozta sokkból is van kiút, és a nemzet egyszer újra megerősödik, ismét zászlajára tűzi a szabadság jelszavát.

„A bánatnak is vagyon virága // S néha öröm-magvakat terem // Hogy magadhoz méltókép örűlhess, // Érezd búdat, érezd, nemzetem!”

 Lengyel János