Az elhunyt házastárs tulajdonának örökléséről

2024. július 30., 12:09 , 1220. szám

 „Ismerősöm elhunyt felesége után két ingatlan maradt: az asszony nevén szereplő háromszobás lakás, amelyben laktak, és amelyet közösen vettek a férjével, továbbá egy egyszobás lakás, amely még jóval a házasságkötésük előtt lett a feleség nevére íratva. A férjen kívül közös fiuk is örökölni fog. A fiú ragaszkodik ahhoz, hogy a családi lakás felén kívül az egyszobás lakás fele is az övé legyen. Az apa viszont úgy gondolja, hogy házastársként a családi lakás mellett az egyszobás lakás fele is automatikusan őt illeti meg, s mindkét ingatlannak csak a másik felét kell megosztania a fiával mint elhunyt felesége hagyatékát. Kinek van igaza?”

– A házastársak egyikének halála esetén a házasság ideje alatt szerzett vagyont nem a törvény szerinti öröklés szabályainak megfelelően osztják el, hanem a közös tulajdon megosztásának rendje szerint. Vagyis alaphelyzetben a házastársak által közösen vett családi háromszobás lakás egyik fele a feleséget, a másik pedig a férjet illeti. Tehát csak a háromszobás családi lakásnak a feleséget megillető fele képezi a hagyaték részét, amelyet el kell osztani az örökösök között.

Ami pedig az egyszobás lakást illeti, az a feleségnek a házassága előtt szerzett személyes tulajdona, amely így nem része a házastársak közös tulajdonának. Az örökség megnyílásával, azaz az örökhagyó halálának napjával azonban a túlélő házastárs automatikusan elsőrendbeli örökössé válik, s jogosan tarthat igényt – immár a törvény szerinti öröklés rendjének megfelelően – a hagyaték őt megillető részére, akárcsak a házastársak közös gyermeke, aki szintén elsőrendbeli örökösnek minősül. Ily módon a feleség tulajdonát képező lakás és a háromszobás lakás fele alaphelyzetben egyenlő arányban fog megoszlani az apa és fia között – amennyiben persze nem jelentkeznek további örökösök. Ennek tisztázása a közjegyző feladata a hagyatéki eljárás folyamán, a házastárs halálát követő hat hónapon belül.

hk