Zelenszkij: Az egész világ a békecsúcson szeretné látni Oroszországot

2024. augusztus 7., 19:20 , 1222. szám

Ukrajna és az „egész világ” azt akarja, hogy Oroszország részt vegyen a háború lezárását célzó globális fórumokon – jelentette ki a francia médiának nyilatkozva Volodimir Zelenszkij elnök a DW összefoglalója szerint.

„A világ többsége ma azt mondja, hogy Oroszországnak képviseltetnie kell magát a második békecsúcson, különben nem érünk el érdemi eredményeket. Mivel az egész világ azt akarja, hogy ott legyenek a tárgyalóasztalnál, nem ellenezhetjük” – idézte az ukrán államfőt július 31-én az AFP francia hírügynökség.

Zelenszkij azt is megjegyezte, nem szeretné, hogy Kína közvetítő legyen a béketörekvésekben. Ehelyett felszólította a Kínai Népköztársaságot, gyakoroljon nyomást az Oroszországi Föderációra, hogy az állítsa le háborúját Ukrajna ellen.

„Ha Kína akarja, rákényszerítheti Oroszországot, hogy állítsa le ezt a háborút. Kína ennek a világnak szerves része és befolyásos hatalom. Szeretném, ha nem lennének közvetítő szerepben, azt szeretném, ha nyomást gyakorolnának Oroszországra” – fogalmazott.

Az elnök azt is elmondta, hogy az orosz erők azért értek el haladást Kelet-Ukrajnában, mert az ukrán hadsereg még mindig várja külföldről a fegyverszállítmányokat, a nyugati szövetségesek pedig korlátozzák a felhasználásukat.

„Már nem titkoljuk, hogy 14 dandárt készítettünk elő. Önök szerint meg lehet állítani az oroszokat, ha a 14-ből csak három van felszerelve?” – kérdezte.

Zelenszkij hozzátette: „Komoly kihívás, hogy nem tudjuk használni az összes szükséges fegyvert az ellenség megállítására. Ha felhasználjuk a partnereink fegyvereit, akkor azt mondhatják, hogy többé nem fognak segíteni, ami kockázatot jelent.”

Elmondása szerint Ukrajna nagyon keményen dolgozik azon, hogy engedélyt kapjon a csapásmérésre a nyugati fegyverekkel oroszországi célpontokra. „Sajnos partnereink még mindig félnek ettől” – állapította meg.

Az elnök azt is elismerte, hogy a közelgő amerikai elnökválasztás „kihívás” Ukrajna számára, amely „kockázatokkal” is járhat.

„Nem tudunk befolyásolni semmilyen választást. Természetesen az USA kihívást jelent ma. És vannak olyan kockázatok, amelyeket valószínűleg egyikünk sem láthat előre” – mondta.

Zelenszkij szerint csapata „kapcsolatban áll Kamala Harris segítőivel és Donald Trump kampányával is” (az Egyesült Államok Demokrata Pártjának potenciális elnökjelöltjével és a Republikánus Párt hivatalos jelöltjével – a szerk.).

„Ukrajna elnökeként természetesen fenn kell tartanom a párbeszédet a csapatom és (a jelenlegi amerikai elnök, Joe) Biden, Trump, s ma már Harris csapatai között. Rendelkeznünk kell ezekkel a kapcsolatokkal, és beszélnünk kell arról, hogyan festhet a jövőnk, ha az egyik vagy a másik párt nyeri meg a választásokat” – mondta el Zelenszkij.

 (ntk/dw.com)