Kárpátalja is képviseltette magát a XI. Kárpát-Haza konferencián

2024. augusztus 13., 08:45 , 1223. szám

2024. augusztus 7‒11. között rendezték meg Jászberényben a XI. Kárpát-Haza Kulturális és Gazdasági Konferenciát. Az eseményre a Kárpát-medence minden régiójából érkeztek vállalkozók, társadalmi szervezetek képviselői. Vidékünket a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének 5 fős delegációja képviselte.

A háromnapos rendezvény célja a vállalkozói szellem erősítése, a közösségépítés és a jövőbeli üzleti lehetőségek feltárása volt, erre alapozva tartalmas programokkal várta a vállalkozói közösség tagjait és az érdeklődőket. A konferencián több prominens előadó, helyi vezető és sikeres vállalkozó osztotta meg tapasztalatait és gondolatait.

A nyitónapon Demján Sándorné, a VOSZ Női Vállalkozói Szekció tiszteletbeli elnöke, valamint Pócs János országgyűlési képviselő és Budai Lóránt, Jászberény város polgármestere köszöntötte a résztvevőket. A Kárpát-Haza Klub küldetéséről Papp Imre, a klub elnöke, valamint a Csángó Fesztivál alapítója beszélt. Az eseményt Kozma Mónika, a Pro Economica Alapítvány elnöke nyitotta meg.

Az est folyamán gazdag kulturális programokkal is készültek a szervezők. A Jászsági Hagyományőrző Egylet és a Sipos Orbán-díjas regionális prima díjas zenekar lépett fel. Pál Mihály zenetanár különleges műsora és Petrás Mária Prima Primissima díjas előadó műsora is színesítette az estét. A programot Tóth Gabi és Papp Máté Bence Egy a ritmusunk című produkciója zárta.

A második napon a Pro Economica Alapítvány közreműködésével zajló interaktív programoké volt a főszerep. Az előadások és beszélgetések központi témája a Kárpát-medence gazdasági kilátásai voltak.

Az esemény változatos programkínálatával nemcsak a vállalkozói közösséget célozta meg, hanem szélesebb körű társadalmi és kulturális kérdéseket is érintett. A csütörtöki előadásokat Nagy Zsolt erdélyi vállalkozó nyitotta meg, majd Balla Ferenc, a Kallós Zoltán Alapítvány igazgatója folytatta egy mélyreható előadással arról, hogyan lett egy emberi kezdeményezésből intézmény. Az előadás rávilágított arra, hogy a közösségi elköteleződés és az emberek iránti szeretet hogyan formálhat maradandó intézményeket, amelyek generációkon átívelő hatással bírnak. Ezt követően Hajnal Virág, a Nemzeti Államtitkárság főosztályvezetője és a Pro Economica Alapítvány elnöke tartott előadást a Kárpát-medencei vállalkozói közösségépítés lehetőségeiről és kihívásairól. Hajnal Virág kiemelte, hogy a régió vállalkozóinak összefogása kulcsfontosságú a gazdasági fejlődés szempontjából, és hangsúlyozta a közös értékek és célok megfogalmazásának jelentőségét. Majd Pál Gyula, a Déli Harangszó-kenyér kezdeményezés elindítója tartott előadást „Pulsatio Meridiana” címmel, amelyben a hagyományok és a közösségi összetartozás erejét hirdette. Végül, Abkorovits Róbert, nemzetközileg elismert NLP Coach tartott rövid előadást Élni érdemes címmel.

A rendezvény következő része a Vállalkozók őszintén című kerekasztal-beszélgetés volt, amelyet Nagy Zsolt vállalkozó moderált. A beszélgetés során Bodor Áron, a SKIGYIMES tulajdonosa, Szikra Szabolcs, a Scintilpa cégcsoport ügyvezetője osztotta meg tapasztalatait a vállalkozói lét kihívásairól, a siker titkairól és a kudarcokkal való megküzdésről. A résztvevők őszintén beszéltek arról, hogy milyen akadályokkal kellett szembenézniük, és hogyan sikerült ezeken túljutniuk, ami rendkívül inspirálóan hatott a hallgatóságra.

A nap zárásaként a résztvevők Hodonog Luca emlékhelyénél tartottak koszorúzást a Fehérúti temetőben. Ez az ünnepélyes pillanat a múlt tiszteletét és az emlékezés fontosságát hangsúlyozta.

Pénteken a vállalkozói közösségépítés és a nemzetközi kapcsolatok erősítése volt a fő fókuszban. Demján Sándorné köszöntőjét követően Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár tartott előadást A vállalkozások szerepe kulturális értékeink megőrzésében, a hagyományőrzésben címmel. Czomba Csaba, VOSZ-társelnök előadásában a vállalkozások fenntarthatóságáról, valamint a generációváltás kérdéseiről hallhattak a résztvevők, köztük egy kárpátaljai példát is felhozva. Dr. Lits József VOSZ EB-elnök a pozitív értékrendre épülő jövőkép kialakítása a vállalkozói szféra kapcsán osztotta meg gondolatait.

A VOSZ Női Vállalkozói Szekciót képviselve Gláser-Katona Zsuzsanna és Fekete Anikó a női vállalkozások gazdasági és társadalmi szerepvállalásáról beszéltek. A külhoni előadók sorát Molnár Judit kezdte, aki a Fenntartható helyénvalóság ‒ székelyföldi REL helyzettel és fogyasztói klaszterekkel kapcsolatban vázolt helyzetképet. Őt követte Márkos Tibor Partium turisztikai vonzerejéről szóló beszámolója.

Virág László, a KMVSZ elnöke a rendezvény kapcsán elmondta: „A konferencia során  számos új ismerettel és kapcsolatépítési lehetőséggel gazdagodhattunk. A Déryné Rendezvényházban megrendezett háromnapos esemény sikeresen valósította meg célját, erősítette a közösségi összetartozást, és hozzájárult a vállalkozói szellem erősítéséhez.”

LI