Gazdasági szereplők: Adóemelés helyett számolják fel az árnyékgazdaságot

2024. augusztus 17., 17:51 , 1223. szám

Az egyes adók kulcsának emelését és újak bevezetését előirányzó 11 416. számú kormányzati törvényjavaslatból hiányoznak az árnyékgazdaság elleni küzdelem és az Állami Adószolgálat hatékonyságának javítását célzó intézkedések – derül ki az Ukrán Üzleti Tanács (URB) közleményéből, amelyet az Ekonomicsna Pravda (EP) ismertetett.

Emellett az URB úgy véli, hogy az új adónemek megjelenése jelentősen megterheli a vállalkozásokat és az állami szerveket további bevallási formákkal, új adminisztrációs és ellenőrzési eljárások bevezetésével, illetve fiskális nyomást fog gyakorolni az ukrán vállalkozásokra.

A tanács úgy véli, hogy ezek a tényezők a jóhiszemű vállalkozók diszkriminációját fogják eredményezni, és hozzájárulnak az árnyékgazdaság növekedéséhez.

Az Európai Vállalkozások Szövetségének (EBA) tagvállalatai is támogatják az árnyékgazdaság felszámolására irányuló intézkedések megerősítését az állami költségvetés feltöltése céljából ahelyett, hogy emelnék egyes adók kulcsát és újakat vezetnének be a 11 416. számú törvényjavaslattal – írják a szövetség honlapján.

„A szövetség tagjai szerint addig, amíg a kormány nem használja ki az árnyékgazdaságban rejlő lehetőségeket, nehéz megértéssel fogadni a kizárólag a fehér vállalkozásokra kivetett további adókat. Az árnytalanítással további több milliárd hrivnya szabadulhat fel az állam költségvetése számára” – mutatott rá az EBA.

Megjegyzik, hogy a Társadalmi és Gazdasági Transzformációs Intézet 2023-as kutatásának becslései szerint a költségvetési bevételek potenciális kiesése az árnyékgazdaság miatt körülbelül 400 milliárd hr-ra tehető. Így a határon folyó csempészetből származó veszteség 80–150 milliárd hr, a borítékban kapott fizetésekből 70–110 milliárd hr veszteség származik, a hamisításból és az illegális kereskedelemből pedig 46–51 milliárd hr.

„Ezért szeretnénk felhívni a figyelmet az árnyékgazdaságban rejlő kimeríthetetlen fiskális potenciálra. Ugyanakkor hangsúlyozni kívánjuk, hogy vámreform nélkül, a BEB teljes újraindítása és a rendvédelmi szervek hatékony munkája nélkül az árnyékgazdaság elleni eredményes küzdelem lehetetlen” – közölte az EBA.

Az EP emlékeztet, hogy a költségvetés hiánya 500 milliárd hrivnya. Ha a parlament nem támogatja a kormány adócsomagját, már szeptemberben gondok adódhatnak a katonák kifizeté­seivel.

(zzz/epravda.com.ua)