A miniszterhelyettes nem zárta ki, hogy megszervezzék a gyerekek oktatását a Kurszki területen. A MON cáfolta szavait

2024. augusztus 23., 15:39

Ukrajna szükség esetén biztosítja a Kurszki területen élő gyerekek számára az oktatási folyamatot, de szó sincs kiskorúak Ukrajna területére szállításáról – közölte Mihajlo Vinnickij ukrán oktatási és tudományos miniszter-helyettes, akit az Interfax – Ukrajina hírügynökség idézett augusztus 22-én, csütörtökön.

„A nemzetközi humanitárius jog nem teszi lehetővé kiskorú állampolgárok átjuttatását a határon megszállás vagy harcok idején. Határozottan elítéljük ellenségünket, amely ukrán állampolgárok gyermekeit az Oroszországi Föderáció területére szállítja. Ezt az emberi jogok alapvető megsértésének tekintjük. Ezért egyértelműen szó sincs gyerekek átjuttatásáról a Kurszki területről Ukrajna területére” – jelentette ki Vinnickij egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

„Arról van szó, hogy amennyiben marad a jelenlegi állapot, úgy gondolom, hogy szeptember végén, október elején tervet kell készítenünk arra vonatkozóan, hogyan fogjuk biztosítani a kiskorú gyermekek oktatását ezeken a területeken” – tette hozzá a miniszterhelyettes.

Ugyanakkor az RBK – Ukrajina azt írja, megkeresésükre az Oktatási és Tudományos Minisztériumban (MON) még aznap este közölték, hogy Vinnickij nyilatkozata kizárólag a személyes véleményét tükrözi.

„Az Oktatási és Tudományos Minisztérium nem fogadott el erre vonatkozó hivatalos határozatokat. Vinnickij nyilatkozata kizárólag az ő személyes véleményét és feltételezéseit tükrözi, nem a MON hivatalos álláspontja” – hangsúlyozta a tárca.

(interfax.com.ua/rbc.ua/Kárpátalja)