Neves kárpátaljai sportolókkal találkozott megyénk vezetője

2024. augusztus 23., 14:45

Kárpátalja büszkeségeit, az ungvári női vívókat köszöntötték a megyei katonai közigazgatásban. Vlada Harkova és Darja Varfolomejeva olimpikonokról van szó. A lányok nemrég tértek vissza Párizsból, ahol Ukrajna vívóválogatottjának tagjaként sikeresen debütáltak a 2024-es olimpián.

„Beszélgettünk ennek a sportágnak a fejlesztéséről Kárpátalján és az Ungváron működő gyermekiskoláról. Örvendetes, hogy a lányoknak van jövőképe, és arra törekednek, hogy segítsék a térség előrehaladását” – mondta Viktor Mikita, Kárpátalja vezetője.

„Minden sportoló, aki Ukrajnát a nemzetközi porondon képviseli, hazánk és a függetlenségért küzdő nép becsületéért küzd. Őszintén gratulálunk honfitársainknak és az egész csapatnak ehhez a fontos eredményhez – olvasható Viktor Mikita Facebook-bejegyzésében.

(Facebook/RV)