Gyorsan megtalálták az autótolvajokat

2024. augusztus 29., 15:08

Augusztus 25-én délelőtt érkezett bejelentés a rendőrségre Mezőhát (Lazescsina) község egyik lakosától, hogy a Peugeot típusú személygépkocsija eltűnt a garázsból.

A hívásra kivonult a nyomozócsoport, melynek munkatársai megvizsgálták a helyszínt, átnézték a meglévő térfigyelő kamerák videóját és megállapították, hogy hajnali fél három körül két ismeretlen személy behatolt a sértett garázsába. Később kiderült, hogy az asszony 16 és 19 éves falubeli társai voltak.

A behatolók feltörték a garázsajtó lakatját, a nő személygépkocsiját kitolták a helyiségből, a beindították és ismeretlen irányba elhajtottak. A tettesek a helyszíntől néhány kilométerre elveszítették uralmukat a jármű felett és az ellopott autóval az árokba hajtottak, végül elhagyták a megrongált járművet.

A rendőrség megtalálta az elkövetőket. A 19 éves fiatalt előzetes letartóztatásba helyezték, kiskorú társának pedig a rendőrkapitányságon kell megszabott időnként megjelennie. A nyomozók mindkét fiatalt értesítették Ukrajna Büntető törvénykönyve 289. §-a 2. része szerinti gyanúról, vagyis a jármű illegális birtoklása. Tettükért akár 8 évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak vagyonelkobzással.

(Facebook/RV)