Balatoni Katalin: A nemzet alapja és jövője a magyar gyermek

2024. szeptember 4., 09:32 , 1226. szám

A nemzet alapja és jövője a magyar gyermek – jelentette ki Balatoni Katalin köznevelési helyettes államtitkár a felvidéki Nádszegen, ahol beszédet mondott a Szlovákiai Magyar Iskolák XXIV. Országos Tanévnyitó Ünnepségén múlt szombaton.

A helyettes államtitkár a helyi Szent István király római katolikus plébániatemplomban megtartott rendezvényen az új tanév adta lehetőségekről, a magyar kormánynak a családok támogatásában megnyilvánuló elkötelezettségéről, valamint konkrét, idén megvalósított oktatási támogatásokról is beszélt.

Hangsúlyozta: a kormány elkötelezett a magyar családok támogatásában, éljenek bárhol is a Kárpát-medencében vagy a nagyvilágban. „Tudjuk, hogy a nemzetünk alapja és jövője a magyar gyermek. Ezért is emeltük meg az iskolakezdési támogatást, és ezért is állunk szoros együttműködésben a külhoni pedagógusszövetségekkel. Nemcsak anyagi támogatást nyújtunk, hanem igyekszünk az igényeknek és a lehetőségeknek megfelelően további segítséget is nyújtani” – mutatott rá Balatoni Katalin.

Kifejtette: az idei tanévben Kárpátaljára és Vajdaságba is tudtak magyar nyelvű tankönyveket küldeni, és nincs ez máshogy Felvidéken sem, annyi különbséggel, hogy ott a helyi magyar pedagógusok által létrehozott, főként természettudományos témájú munkafüzetek nyomtatását és szállítását vállalták át.

(MTI/Kárpátalja)