Nőtt a Poltavát ért rakétatámadás áldozatainak száma

2024. szeptember 4., 08:45

Szeptember 3-án, kedden az orosz hadsereg rakétatámadást intézett Poltava ellen. A rendelkezésre álló információk szerint két ballisztikus rakéta egy oktatási intézmény és egy közeli kórház épületét találta el – jelentette a DW.

Röviddel a támadás után Volodimir Zelenszkij elnök még 41 halottról és több mint 180 sebesültről számolt be. Később a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata frissített adatokat közölt: 51 áldozat és 271 sebesült.

A Védelmi Minisztérium szerint „a riasztás és a halálos rakéták érkezése között eltelt idő olyan rövid volt, hogy az embereket az óvóhelyre való evakuálás pillanatában érte” a becsapódás.

A katasztrófaelhárítók megfékezték a tüzet és hozzáláttak a romok eltakarításához. Az első jelentések szerint 25 embert sikerült kimenteniük, közülük 11-et a romok alól.

A becsapódás helyének közelében található lakónegyedben a lökéshullám betörte az emeletes épületek ablakait, megsérültek a homlokzatok. A rendőrség bejárja a lakásokat, hogy felkutassák a segítségre szorulókat. Máris közel száz kárbejelentés érkezett – közölte Telegram-csatornáján Ihor Klimenko belügyminiszter.

(dw.com/Kárpátalja)