10 éve működik a Nefelejcs Fogyatékkal Élők Oktató és Fejlesztő Központja

Ukrajnában egyedülálló módon már 10 éve működik a Beregvidéken és segíti a fogyatékkal élő gyermekeket és családjaikat a Nefelejcs Fogyatékkal Élők Oktató és Fejlesztő Központja (korábban Nefelejcs Rehabilitációs Központ). Ezen időszak alatt a központ munkatársai, az oda járó gyerekek, illetve szüleik rengeteg akadályt küzdöttek már le, de sok boldog pillanatot, élményekben gazdag időszakot is tudhatnak maguk mögött, amelyekből jelenleg sincs hiány. A Nefelejcs központban zajló programnak kettős küldetése van: mindent megtenni a gyerekekért, hogy az életük élhetőbb legyen, és segíteni a családoknak, amelyek ilyen megpróbáltatás alatt élik az életüket. A Mezővári és Nagyborzsova között található intézményben a következő betegségekkel, fogyatékossággal küzdő gyerekekkel foglalkoznak: központi idegrendszeri sérült; genetikai eredetű vagy egyéb fejlődési rendellenességgel született; ideg- és izomrendszert érintő megbetegedésben szenvedő; ortopédiai, tartási rendellenességgel született; megkésett, illetve megváltozott fejlődésmenetű; kognitív funkciók fejlődésének terén veszélyeztetett, illetve értelmileg sérült; halmozottan sérült kisgyermekekkel. A központ jelenlegi tevékenységéről, működéséről és az elmúlt 10 évről Zán Fábián Juditot, az intézmény programigazgatóját kérdeztük.

– Ismét eltelt egy év a legutóbbi beszélgetésünk óta. Hogyan telt ez az időszak a Nefelejcs életében?

– Már a 2023-as szeptemberi kezdésre igyekeztünk az intézményben minden technikai munkálatot elvégezni, új vízszűrőrendszert szereltettünk be, és mivel a sok áramkimaradás anyagi károkat okozott, transzformátort is kellett cserélni. Azt is elmondhatom, hogy az utóbbi fél évben minimálisra csökkent azoknak a családoknak a száma, akik a háború miatt mentek el tőlünk.

Szintén részt szoktunk venni a Mezővári Református Gyülekezet által szervezett közösségi alkalmakon is. Ilyen volt a gyülekezeti lekvárfőzés, az őszi terméskiállítás, az adventi vásár, hagyományőrző rendezvények, ahová sokszor mi is saját portékával tudunk kimenni.

A környező iskolák diákjai is minden évben eljönnek hozzánk karácsony környékén egy-egy kis műsorral, illetve apróbb, kézzel készített ajándékokkal. Ezek mind fontos alkalmak, jó érezni, hogy a közösség nem feledkezik meg a fogyatékkal élőkről.

– Milyen programokat szerveztek? Vannak-e állandó, időszakokhoz kötött időtöltések, bővült-e a központ új projektekkel?

– Tavasszal újra megszerveztük az intézményünkben az éves nagytakarítást a szülői közösség bevonásával. Erre az alkalomra április 26-án került sor. Áldott és tartalmas napot tudhatunk magunk mögött. Május 30-án sportnapot szerveztünk, ahová a hetyeni testvérintézménybe járó gyerekeket és nevelőket is meghívtuk. Ezek az alkalmak mindig aktívan és vidáman telnek, a gondozottak barátként üdvözlik egymást. A két intézmény gondozottjai, dolgozói több alkalommal is találkoznak, több közös programon is részt vesznek. Jó látni, hogy egy-egy ilyen találkozóval színesebbé tehetjük a világukat.

Ezenkívül több olyan időtöltést szerveztünk, ami nagyon érdekes és szintén hasznos volt a gyerekek számára.

Június közepén José Bakker egykori holland önkéntesünk két segítővel ellátogatott hozzánk. Kerítést festettek és megjavították az elromlott bicikliket. Mindig nagy szeretettel fogadják őket mind a munkatársak, mind a gyerekek.

Június végén, még a nyári szünet előtt Jorien Fodor jelenlegi holland önkéntesünk jóvoltából a gyerekek és a munkatársak ellátogattak a Vári cukrászdába, ahol egy tartalmas napot tölthettek el. Pizza, süti, fagyi, séta és persze sok játék jellemezte a napot.

A szünidő után sem unatkoztunk. Ismét lehetőséget kaptunk a Magyar Református Szeretetszolgálattól egy nagyobb kirándulásra, amelyen az intézmény minden gondozottja és a kísérőik is részt vehettek. Az idén Kvitka Poloninára, illetve a munkácsi vidámparkba látogattunk el. Reméljük, sikerült ismét egy olyan élményt adnunk, amelyre talán sokáig boldogan fognak visszaemlékezni.

Különböző programjaink vannak még. A csoportos foglalkozásokon van babzsákos fejlesztés, festés, színezés, tépés, vágás, ragasztás, mozgásfejlesztés, kutyaterápia. Ezenkívül a gyerekek írnak, olvasnak, számolnak, napirendet csinálnak, megtanulják a színeket, formákat, évszakokat, hónapokat, napokat.

A konyhaprogramon a fiatalok sütnek, főznek, zöldségeket pucolnak, különböző tésztákat készítenek: levestésztát, nudlit, lekváros derelyét, pelmenyit, tarhonyát.

– Történt-e valamilyen változás a szakmai munka terén? Hogyan áll az intézmény munkaerő-kapacitása, itthonról vagy külföldről kap-e valamiféle segítséget?

– Új munkatárs érkezett hozzánk, aki a testi problémákra specializálódott, jól beszéli az államnyelvet, ezért 8 új gyerek jött az intézménybe, közöttük ukrán ajkúak is.

A megmaradt munkatársak maximálisan kihasználják a munkaidőt, a csoportos alkalmakon kívül mindenkinek van naponta egyéni fejlesztése. Munkaóráik aránya nem változott, nem lett kevesebb a háború előtti időszakhoz képest.

A magam részéről mint vezető rendszeresen látogatom az intézményt, heti szinten tartunk munkatársi megbeszélést, áhítatot. A találkozók alkalmával minden nehézség, probléma szóba kerül, nemcsak szakmai, de lelki támogatást is igyekszem nyújtani a munkatársak számára.

Időről időre megkeresnek minket magánszemélyek, környező gyülekezetek, akik fontosnak tartják, hogy támogassanak minket. A szülők is a lehetőségeikhez mérten igyekeznek adakozni, mindenki valamivel hozzá tud járulni a működéshez. Az állam hozzáállása az intézményhez nagyon pozitív, viszont anyagi támogatást továbbra sem tud biztosítani. Mi továbbra is igyekszünk minimálisan terhelni a családokat anyagilag, az utaztatás teljesen ingyenes a hátrányos helyzetű és félárva gondozottaknak.

– Jelenleg hány gyerek jár a Nefelejcsbe?

– 51 gondozottunk van, de folyamatos az új jelentkezők száma.

– Már 10 éve működik a központ. Hogyan jellemezné ezeket az éveket? Milyen hatással volt az intézményben töltött idő a gyerekekre, illetve önöket hogyan formálta az itt eltöltött idő?

– Az elmúlt tíz év során számos olyan időszakot éltünk meg, amelyek jelentősen különböznek az utóbbi három esztendő történéseitől. Az első időszakban a kezdeti kihívásokkal való szembenézés, azok leküzdése, a munkatársak felkutatása és a szülők, valamint a gyerekek bizalmának kiépítése állt a középpontban. Mondhatjuk, hogy az első néhány év a látványos fejlődés, az intézmény növekedése és terjeszkedése jegyében telt. Az újdonság varázsán túl a szakmai fejlődés is komoly feladatokat rótt ránk, ám a hozzánk érkező holland szakemberek rendkívül sok, nagy és értékes tudást, tapasztalatot osztottak meg velünk.

Egy ember életében 10 év nagy idő, ezalatt sokat formálódtunk. Formáltak bennünket a kihívások ugyanúgy, mint a sikerek, de formálódtunk egymás által is, hiszen mindenki hatással van a másikra. Szülő munkatársra, munkatárs szülőre, de a cél mégis mindig egy volt: közös erővel mindent megtenni a ránk bízatott gyermekek fejlődéséért. Jó látni azt, amikor a félénk kisgyerek néhány év elteltével hogyan változik, közösségben is jól érzi magát, érzi a környezete támogatását, a türelmes szeretetet, amely örül minden apró sikernek.

A családok visszajelzése a központról mindig pozitív, fontosnak érzik és értékelik a munkánkat, hálásak az elért eredményekért, illetve az anyagi és lelki támogatásért. Igyekszünk segítségükre lenni, akár eszközökről van szó, akár szakmai tanácsról. Most a nyári szünet alatt is tartottuk a kapcsolatot a családokkal, mivel fontosnak érezzük, hogy tudják, minden időben számíthatnak ránk.

– Isten kezében a jövő. Az intézmény hogyan tekint a következő időszakra?

– A jövővel kapcsolatosan az egyik legnagyobb óhajunk, hogy végre béke legyen.

Szeretnénk, ha visszatérne az élet a régi kerékvágásba, szeretnénk, ha visszatérhetnének a régi munkatársak, családok. Szeretnénk, ha az édesapák is itt lehetnének a közös programokon.

Azt szeretnénk, ha a jövőben félelem, bizonytalanság és kiszolgáltatottság nélkül jelenthetne biztos hátteret, partnerséget a Nefelejcs Oktató és Fejlesztő Központ a gyermekek, családok, munkatársak számára, akikkel mindannyian sorstársak vagyunk.      

Dankai Péter