Új csúcson a németországi menekültek száma: a harmaduk ukrán

2024. szeptember 23., 13:21

Jelenleg 3,48 millió külföldit tartanak nyilván Németországban menekültként, menedékkérőként vagy olyan személyként, akitől megtagadták a menedékjogot, de az országban maradt, mert még nem toloncolható ki – közölte a DW szeptember 20-án, pénteken.

Ebben a számban benne van az az 1,18 millió ukrán menekült is, akiknek nem kell menedékkérelmet benyújtaniuk, mivel többnyire ideiglenes védelem alatt állnak az Európai Unióban, így Németországban is, Oroszország Ukrajna elleni teljes körű háborúja miatt.

Ez a menekültszám, amelyet 2024 első felének végén regisztráltak, új csúcsot jelent – írja a Neue Osnabrücker Zeitung a külföldiek német szövetségi köztársasági központi nyilvántartásának adataira hivatkozva. A friss adat 60 ezerrel haladja meg a 2023 végit. Ugyanakkor 2023 vége óta 45 ezerrel nőtt az Ukrajnából érkezett menekültek száma.

A németországi menekültek mutatója utoljára az 1950-es években volt ekkora – ez következik a német kormánynak a Baloldali Párt Bundestagbeli frakciójának megkeresésére adott válaszából, amely az újságírók birtokába jutott.

Eközben némileg csökkent a Németországból kitoloncolandó külföldiek száma. A 2024 közepére vonatkozó adatok szerint 226 882-en voltak, ami 15 760 fővel kevesebb, mint 2023 végén.

Ugyanakkor a németországi menekültstátuszra nem jogosult külföldiek 80,5 százaléka mégis ideiglenesen az országban marad, mert hazájukban a biztonsági helyzet nem teszi lehetővé az azonnali kitoloncolást – derül ki a cikkből.

(dw.com/Kárpátalja)